Mi lesz a Premixszel?

A BJÁKH elnökének tájékoztatója

2005. június 10., 10:00 , 230. szám

Lapunk tudósítója a beregszászi járási Rafajnaújfaluban járt, ahonnan jelezték, hogy ismeretlenek két teherautónyi premixes zsákot akarnak elhelyezni az egykori katonai alakulat területén. A helyi lakosok eltorlaszolták az utat és megakadályozták a lerakodást, így a járművek kénytelenek voltak visszafordulni.

A kialakult helyzetről Csizmár Bélát, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökét kérdeztük meg.

- Arra vonatkozóan, hogy pontosan mi is a szóban forgó anyag összetétele, ma sincs a kezemben hivatalos dokumentum, holott becslésem szerint a Beregszászi járás területén különböző helyeken szétszórt anyag mennyisége mintegy 60-80 tonnára becsülhető - mondta el a járás vezetője. - Amikor márciusban elfoglaltam hivatalomat a járási adminisztráció élén, azonnal vizsgálatot kezdeményeztem a környezetvédelmi hatóságoknál. Az ügybe bekapcsolódott az ügyészség is. Azonban múlnak a hetek, s minket azóta sem értesítettek a vizsgálatok eredményéről. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy az érintett lakosság körében egyre nagyobb nyugtalanságot keltett az ismeretlen anyag jelenléte, egy olyan határozat meghozatalát kezdeményeztük a jogvédő szerveknél, mely kötelezte az importőr vállalatot, hogy egy helyen összegyűjtve, lakott területtől távol, az emberi egészséget nem veszélyeztető módon tárolja azt.

Az anyag koncentrálását célzó intézkedések azonban mindenütt a lakosság ellenállásába ütköztek, akik az elmúlt napokban-hetekben, ha kellett, az utak eltorlaszolásával akadályozták meg az ismeretlen összetételű rakományok szállítását.

- A biztonságos, ideiglenes tárolásra alkalmasnak tűnő egyik helynek a Beregszászi járásban a Rafajnaújfalu térségében található kiürített katonai objektum látszott - folytatja Csizmár Béla. - Ez a megoldás már csak azért is megfelelőnek tűnt, mert az objektum igénybevételére kötött szerződésből származó bevétel hozzájárult volna a település gázvezetékrendszerének befejezéséhez. Az Ózon részéről azonban meglehetősen meggondolatlanul azonnal teherautókra rakták az anyag egy részét, s azok megindultak Rafajnaújfalu irányába, ahol a lakosság érthetően útjukat állta, s visszafordulásra kényszerítette őket.

Bár az ügyben több hivatal részéről is eljárás folyik, a kellő tájékoztatás hiányában s a megnyugtató intézkedések késése miatt ma már a legtöbb beregszászi járási településen gyanakodva lesik a teherautókat, s minden szállítmány mögött összeesküvést sejtenek.

- Minden lehetséges fórumot tájékoztattunk ez ügyben, mielőbbi intézkedéseket sürgetve - szögezi le Csizmár Béla. -A rendkívüli helyzetek minisztériumát is megkerestem Kijevben, hiszen ők rendelkeznek az anyag összetételére vonatkozó adatokkal, illetve a semlegesítéséhez szükséges eszközökkel. Végül a hozzám eljuttatott válaszukban a hatóságok tájékoztattak, hogy az anyagot ne mozgassuk, ne szállítsuk, az illetékes hivatalok saját szakembereikkel, a vonatkozó előírások betartásával a legrövidebb időn belül megsemmisítik azt.

B. K.