A "majdan" terhe

2005. június 17., 10:00 , 231. szám

A jelenlegi ukrán hatalom működését két ellentétes tényező kölcsönhatásából lehet megérteni. Az egyik a forradalmi születés, amely kényszerít a magas ideáloknak való megfelelésre, a demokrácia komolyan vételére. A hatalom, főleg az elnök retorikájában állandó elem a "majdanra" való hivatkozás, ami a forradalmi nép elvárásihoz való hűséget hivatott megerősíteni.

Másfelől viszont ott vannak a hatalomgyakorlás évszázados beidegződései, amelyet a demokratikus hagyományoktól mentes gátlástalan üzletember-hivatalnoki elit éppen úgy hordoz, mint az érdekérvényesítésben gyakorlatlan lakosság. Az új elit ugyanolyan, mint a régi, kivéve a módot, ahogyan sikerült megragadni az államhatalmat. Ennek az aktusnak a forradalmi módja adja azonban az új garnitúra legitimitását. Ha elárulják a forradalmat, a bukásuk elkerülhetetlenné válik. Az ígéretek magjának - egy nyugati mintájú társadalom felépítésének - azonban hiányoznak a teljesítési feltételei. Az elvárásoknak való megfelelési kísérletek és azok elakadása az ukrán valóság mocsarában mindennapi élmény lesz, amíg egyáltalán kísérleteznek a "majdannak" való megfeleléssel, vagyis a parlamenti választásokig biztosan.

Példákat a lendületes kezdés utáni visszacsúszásra a megszokottba az élet politika területéről is lehet hozni.

A külpolitikai manőverek igen látványosak ebből a szempontból. Az új hatalom azzal kezdte, hogy vége a sokvektorúságnak, irány az EU és a NATO. Pár hétig Juscsenko ünnepeltette magát Nyugaton, mint Gorbacsov. Aztán jött a benzinkrízis és a most bontakozó gázválság. Mindkettő természetes következménye Ukrajna energetikai kiszolgáltatottságának. A kiszolgáltatottság alapja nem a saját energiahordozók hiánya, hanem az ukrán gazdaság jól konzervált elmaradottsága. Ukrajna nem rendelkezik például egyetlen olyan kőolaj-finomítóval sem, amely a kőolaj 90%-át lenne képes üzemanyaggá feldolgozni, nálunk ez a mutató 50% körüli. Vagyis a gyengébb minőségű ukrán benzin előállításához majd kétszer annyi orosz olajra van szükség, mint Magyarországon. Jellemző az is, hogy Oroszország és Németország után Ukrajna Európa legnagyobb gázfogyasztója. A német gazdaság töredékét kitevő ukrán majdnem annyi gázt használ fel. Vagyis továbbra is szocialista módon pazaroljuk az energiahordozókat, ami által teljes az ország kiszolgáltatottsága az oroszoknak.

A gazdaság modernizálása hosszú és keserves folyamat, de hozzá lehetne fogni. Ehhez képest sokkal egyszerűbb kuncsorogni az oroszoknál az olcsóbb gázért és kőolajért, amit Juscsenko a nyugati turnéja után meg is tett. Már nem ellenzi az orosz közös piachoz (JEP) való csatlakozást a gazdaságpolitikai döntések átadásával együtt ennek az intézménynek. Igaz persze, hogy ezeket az oroszbarát gesztusokat sem kell komolyan venni, ahogy Kucsma is tehetségéhez mérten igyekezett átverni és kihasználni nemcsak a Nyugatot, hanem az oroszokat is. Juscsenko tehetségesebb nála, hiszen Nyugaton őszintén rokonszenveznek vele, Moszkvában és Kazahsztánban pedig érzik, hogy ez a forradalmi mumus mégsem annyira narancssárga, mint amilyennek a nyugati tömegtájékoztatás mutatta.

Juscsenko a forradalom hevében előadta, hogy nem akar a Bankovaján Kucsma elnöki hivatalában elnökösködni. Neki is láttak új rezidenciát szervezni, amivel viszont egy költözködési hullám indult el az állami hivatalok között. Ennek következtében az Egészségügyi Minisztérium egynéhány részlege egy gyermekklinikát foglalt volna el. Juscsenko szép szándéka a Kucsma-rezsimmel való jelképes szakításra Ukrajnában csak a beteg gyerekek rovására valósulhat meg. Mindenesetre biztató, hogy miután az intézmény kollektívája ellenállt, a sajtó pedig rávetette magát a témára, a költözési tervnek ezt a részét visszavonták.

A régi módszerek továbbélése az intrikák töretlen folytatódásában is kifejezésre jut. Az utóbbi időben csak annyi történt, hogy újból elkezdtek virágozni a lehallgatós-titkosszolgálati módszerek csúcspolitikusok lejáratására. A fő célpont ezúttal Piszkun főügyész, akinek a hangján valaki Pincsukot kérte decemberben, hogy járjon közben az érdekében Kucsmánál, majd egy másik felvételen az USA nagykövetének jelentette, hogy elintézte egy nyugati segélymunkás pap bűnügyének ejtését.

Piszkun kulcsfigura abban, hogy az előző rezsim mely alakja essék áldozatul, ami szoros összefüggésben az államosítással a viszály egyik legpirosabb almája az új hatalom csúcsain. Világos, hogy minden, az államtól elrabolt mamutvállalatot nem lehet visszavenni, de néhányat muszáj. Legalább a Krivij Rih-i acélműveket. A hozzáértő tájékozottak majd előadják, miért volt igazságtalan és méltánytalan pont azt a húsz-egynéhány objektumot megpiszkálni, amit Kinah és Porosenko javasolt, és nem azt a százötvenet, amiről Moroz embere, Szemenyuk, az állami vagyonügynökség feje beszélt.

Ugyanez a helyzet a választási csalásokkal. Az ukrán államapparátus nagyobbik felének rács mögött lenne a helye, ha a törvények betűjét követve járnának el az adminreszursz működtetőivel szemben. Ez mégsem megy. De az sem, hogy mindenki megússza, vagy hogy egy pár túlbuzgó helyi tanácselnökön verjék el a port. Beidéznek hát lassan minden régi főnököt kihallgatásra. De ki lesz közülük a bűnbak? És a bűnbakból nem lesz-e áldozati bárány, ha a nyomozó szervek a szokott slendriánsággal állítják össze a nyomozati anyagot. Ukrajnában még a jogos igazságszolgáltatás is könnyen azzal végződhet, hogy mellékbűnösök viszik el a balhét, és közülük is néhányból mártírt csinálnak, mert az ukrán igazságszolgáltató apparátus nem képes tisztességesen működni.

Az ukrán lakosság azonban továbbra is díjazza azt, ami legalábbis történik. Az új hatalom most is nagyságrendekkel népszerűbb a Kucsma-rezsimnél. Az ellenzéki szereppel próbálkozó régi hatalomgyakorlók továbbra sem élveznek veszélyes szintű támogatottságot. Új, hitelesen ellenzéki erő pedig egyelőre nincs a láthatáron.

Sz. K. M.