Rossz minőségű hústermékek

2005. június 17., 10:00 , 231. szám

Kárpátalja piacai és üzletei tele vannak rossz minőségű hústermékekkel és kolbászfélékkel. Ezt a megyei állategészségügyi szolgálat és a fogyasztóvédelmi főosztály illetékesei közölték. Jurij Szadvari, a megyei állategészségügyi főosztály vezetője a sajtó képviselőinek elmondta: az idei év első három hónapja alatt ezer vágóhidat, húsfeldolgozó üzemet és gazdaságot vizsgáltak meg és 235 különböző rendellenességet észleltek. Ennek következtében kétezer kilogramm baromfihúst, 180 kg marhahúst és belőle készült terméket, 243 kg sertéshúst, fél tonna halat és tejterméket vontak ki a forgalomból. Az állategészségügyi szolgálat összesen 2,4 ezer kg húst és hústerméket semmisített meg. Nemrég nagy visszhangot keltett, amikor az egyik szupermarketből 11 tonna nem megfelelő minőségű halat kellett kiselejtezni. A napokban a milícia munkatársai újabb halszállítmányt tartóztattak fel, amelynek a csomagolásán semmilyen jelzés nem volt látható. A rend őrei azonban alapos vizsgálattal kiderítették, hogy a Lengyelországból származó halat olyan feltétellel adták el, hogy az csak állatok takarmányozására használható. Vitalij Tancsinec, a megyei fogyasztóvédelmi főosztály vezetője elmondta, hogy a munkatársai által április első tíz napjában Ungvár és Munkács piacain megvizsgált 550 kg hús és kolbászféle 78%-át kellett kiselejtezni. A fogyasztóvédők 60 személyt, az állategészségügyi felügyelők 206 tisztségviselőt bírságoltak meg különböző szabálysértésekért. Az illetékesek szerint azonban az adminisztratív bírságoknak csekély a visszatartó erejük, mert igen alacsony az összegük.

Nagy János