Egy álom félszázados kálváriája
A munkácsi Árpád-szobor
A cikkháború keményen folytatódott, szinte nem volt olyan lapszám ezekben a napokban-hónapokban, amely valamilyen formában ne reagált volna a két város viszonyát nagyon beárnyékoló szobor-ügyre. Egy másik cikk így reagált az eseményekre:
"Nem mi kezdtük. Ungvárral pláne a cseh világban is csak egyszer állottunk szemben, amikor Podkarpatszka Rusz fővárosáért küzdöttünk, akkor sem egyenlő fegyverekkel. Annál feltűnőbb, hogy Ungvár most megint belénk kötött s egyenesen az Árpád-szobrot, az Árpád-kultusz jogát akarja tőlünk elvitatni, kisajátítani... A Trianont követő gazdasági összeomlás majdnem a célnál sújtott ránk, de mi a felszabadulás után annak dacára újra kezünkbe vettük az elejtett fonalat, s most megint eljutottunk a döntéshez, vagy helyesebben az öntéshez, amikor ez a torpedólövés ért bennünket ..."
Ungvár mondvacsinált argumentumokkal igyekezett alátámasztani jogát az Árpád-kultuszhoz és komolyan ügyködött azon, hogy a sajtó felhasználásával a közvéleményt is a maga oldalára állítsa ebben a peres ügyben. Néhány passzus a munkácsi sajtóból: "Ungvárt karjára vette a jószerencse. A csehek máról-holnapra mesterségesen nagyvárossá fejlesztették. A volt Kárpátalja székhelyévé avatták ... Nem akar vád lenni, de azt sem lehet elhallgatni, hogy Ungvár, amely nagy magyarságában ma csak úgy döngeti a mellét, a nyelvi jogainkért folytatott kisebbségi harcok során a lakosság 20 százalékát sem tudta odaállítani a magyar zászló alá, amit Munkács ismételten megtett. Boldog felszabadulásunk után ... (Ungvárból - a szerző) törvényhatósági jogú várost is csináltak. És mert evés közben szokott megjönnni az étvágy, egyes ungváriaknak sem elég már a város nevéhez fűzhető "törvényhatósági" jelző, hanem az Ungvár nevéhez értelmezőt is akarnának, szépet, hangzatos, országos hírűvé tevőt: "Árpád városa"..."
Ungvár saját szobor-ügyének sikeres kimenetelében azonban nemigen bízhatott, mert új "bizonyítékot" tárt a nyilvánosság elé igazának alátámasztására: egy budapesti cikk nyomán az egész országot bejárta a hír, hogy Ungvárott megtalálták Árpád apjának, Álmos vezérnek a sírját. "És ha mindezek így vannak, ki merné többé vitássá tenni, hogy Árpád városa nem Munkács, hanem Ungvár?" - állapította meg szomorúan a munkácsi lap. Természetesen rövidesen kiderült, hogy semmi valóságalapja nincs a szenzációnak. Akkor viszont teljesen jogosan tette fel az egyik munkácsi újság a kérdést, hogy az ominózus cikk szerzője "honnan vette az Álmos feltalált sírjáról szóló hírt s kinek a biztatására és érdekében írta meg? A mozgató kéz bizonyosan úgy gondolkodott: a hírt ezer és ezer ember olvassa, az esetleges cáfolatot századrésznyi sem, így aztán könnyen átmehet a köztudatba, hogy Álmos Ungváron fekszik, tehát Ungvár és nem Munkács Árpád városa ..." Írásának végén a szerző bölcsen leszögezi: "Alighanem szebb és jobb volna ..., ha nem egymást bántanánk és nem azon vitáznánk, hogy kinek van több köze Árpád apánkhoz, hanem azon versengenénk, hogy drága hagyatékát ki őrzi, ki védi lelkesebben, önfeláldozóbban és komolyabb munkával."
A munkácsi közhangulatot, az ungvári "támadás" miatt érzett keserűséget híven érzékeltetik a fennmaradt lapok írásai. Néhány szemelvény ezekből: "Ungvár testvér, a cseh uralom alatt nála magyarabb és nála mindig pezsgőbb életű ..., sőt mellőzés ellenére megerősödött Munkács testvérrel szemben ... szeretetlenül viselkedik ... Dagadjon, növekedjék, boldoguljon (a csehek alatt ezt úgyis a mi rovásunkra tette), ám ne az Északkelet-magyarországi terület Isten által ősi idők óta megszabott legtermészetesebb központja, történelmi sarokpillére, kereskedelmi gócpontja, legfőbb útvonala számlájára, hanem a maga tisztes erejéből ..."
Egy másik idézet: "Szívből örvendünk, ha a testvér város is Árpád-kultuszba kezd ... De ... kijelentjük: minden erőnkkel azon leszünk, hogy Munkács város remekszép Árpád-szobra, országraszóló ünnepség keretében ... előbb itt álljon, mint az ungvári a maga helyén ..., mert ezer évvel ezelőtt is előbb állott itt ..."
Popovics Béla,
