Keresztelő Szent János-napi búcsú Nagymuzsalyban

2005. július 1., 10:00 , 233. szám

Június 26-án Nagymuzsalyban Keresztelő Szent János tiszteletére rendeztek római katolikus búcsút, melyen a helyi és a környező települések hívei vettek részt.

Az ünneplőket Jaczkó József római katolikus atya köszöntötte. A szentlecke az Apostolok Cselekedeteiből, az evangéliumi rész pedig Szent Lukács könyvéből hangzott fel. Az ünnep kapcsán József atya Keresztelő Szent János születésének előzményeiről, életének eseményeiről, küldetéséről beszélt. "Keresztelő Szent János volt az Ószövetség utolsó nagy prófétája, aki küldetésében meghirdette az Isten országának közelségét. Isten, ahogy Jánosnak is, valamennyiünknek küldetést adott, mely sokszor bővelkedik akadályokban. De Isten nem azért tett a vállunkra terheket, hogy sanyargasson, hanem hogy megerősítsen bennünket hitünkben, és elvezessen mindannyiunkat az Ő országába. Szent János élete követendő példa legyen számunkra. Követnünk kell János útját az igazság ösvényén haladva, mert csak így nyerhetjük el a legnagyobb jutalmat, az örök életet" - mondta az atya. A búcsú szentáldozással és közös énekléssel zárult.

F. Zs.