Mikulyák Lászlót diakónussá szentelték Técsőn

Új diakónussal gyarapodott a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

2005. július 1., 10:00 , 233. szám

"Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy!" - Izaiás próféta könyvéből ezt a gondolatot választotta jelmondatává a múlt csütörtökön a Técsői Plébániatemplomban diakónussá szentelt Mikulyák László. A fiatalember 1980-ban született Huszton, Técsőn nevelkedett, 2000-ben kezdte meg tanulmányait a Váci Római Katolikus Papi Szemináriumban, majd az Egri Szemináriumban folytatta, és most a hívek nagy örömére elért a szentelési oltárig. Az ünnepi szentmise kezdetén Papp Sándor aknaszlatinai plébános felkérte Majnek Antal megyéspüspököt, hogy szentelje fel Mikulyák Lászlót a felelősségteljes szerpapi szolgálatra, hisz arra méltónak találtatott. A püspök atya felsorolta a szerpapsággal járó feladatokat, és az egyház hagyományainak megfelelően a Mindenszentek litániája után, az apostoloktól reá hagyományozott kézrátétellel felszentelte Isten szolgálatára a fiatal diakónust. Majd így szólt hozzá: "Neked pedig, szerpappá szentelendő kedves fiam, a mi Urunk adott jó példát, hogy amiképpen ő cselekedett, úgy cselekedjél te is. Mint diakónus tehát, annak a Jézus Krisztusnak a szolgájaként, aki maga is szolgaként mutatkozott tanítványai körében, szeretetből teljesítsd Isten akaratát, örömmel szolgáld embertársaidat, akárcsak az Urat."

A zsúfolásig megtelt templomban a Técsői Egyházközség Kórusának és az Ungvári Egyházközség Ifjúsági Kórusának szolgálata emelte a megható ünnepség fényét. A szentmise végén Mikulyák László megköszönte Istennek és első lelki atyjának, az őt most felszentelő Majnek Antal püspöknek az iránymutatást. Köszönetet mondott továbbá szüleinek, akik felnevelték, és a técsői katolikus híveknek, hogy idáig eljuthatott. A szentmise nemzeti himnuszunk és a pápai himnusz eléneklésével ért véget.

dózsa