Arany János-emlékéremmel tüntették ki dr. Orosz Ildikót

2005. július 8., 10:00 , 234. szám

E héten Kárpátalján, Beregszászban és Ungváron tartotta kihelyezett ülését a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága. Berényi Dénes akadémikus, a bizottság elnöke Arany János-emlékéremmel tüntette ki ez alkalomból dr. Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét.

Anyaországi, erdélyi, felvidéki, valamint kárpátaljai tudományos és tehetséggondozó műhelyek, kollégiumok képviselői adtak randevút egymásnak kedden és szerdán Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán, illetve Ungváron, a radvánci római katolikus kollégiumban.

Az MTA-bizottság Tehetséggondozás a tudományban kisebbségi körülmények között címmel megtartott fórumát megnyitva a beregszászi Rákóczi-főiskolán Berényi Dénes akadémikus, a bizottság elnöke kettős célt fogalmazott meg az általa vezetett testület számára. "A fő cél megismerni annak a régiónak a tudományosságát, ahol a kihelyezett ülésre sor kerül, illetve népszerűsíteni az MTA-bizottság munkáját, s általában véve a magyar tudományosságot" – fogalmazott a professzor.

A testület méltán elismert tagjának, dr. Orosz Ildikónak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökének kitüntetésével folytatódott az ülés. Berényi professzor kifejtette, a bizottság titkos szavazással döntött úgy, hogy idén az Arany János-emlékérmet a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Rákóczi-főiskola egyik alapítójának adományozzák, aki nemcsak tudományos munkájával tűnt ki, hanem azzal is, amit azért áldozott, hogy másoknak is megteremtse Kárpátalján a tanulás, a tudományos munka feltételeit.

A továbbiakban Berényi Dénes A tudományos kutatás és publikálás íratlan szabályai címmel tartott előadást, majd a Rákóczi-főiskola Limes és Hodinka Antal tudományos műhelyeit mutatták be dr. Soós Kálmán rektor és dr. Csernicskó István rektorhelyettes, e műhelyek vezetői, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem tudományos programjairól tartott előadást dr. Horváth András, dr. Tarics Zoltán és dr. Petro Lizanec.

Másnap Ungváron a római katolikus egyház által alapított és működtetett radvánci kollégiumban folytatódott a tanácskozás, mely a magyarországi és határon túli, kisebbségi tehetséggondozás problémakörét igyekezett körüljárni az anyaországi és kisebbségi műhelyek képviselőinek részvételével.

kv