Hogyan privatizálták az egykori úri kaszinót?

Beregszász majdnem elveszítette az Arany Pávát

2005. július 8., 10:00 , 234. szám

A kárpátaljai sajtóban nagy port vert fel az egykori beregszászi úri kaszinó épületében keletkezett tűz. A Sztarij Zamok Palanok megyei hetilap is egy egész oldalnyi cikkben foglalkozik a történtekkel, a beregszásziak fekete napjának nevezve június 27-ét. A lap szerint kevesen hisznek a hatóságok által feltételezett verzióban (a vizsgálat még tart), miszerint rövidzárlat okozta volna a tüzet. A lángok szinte pillanatok alatt elborították az egész tetőszerkezetet, állítják egyes szemtanúk, akik szerint gyújtogatás történt.

A lap által közölt cikk furcsának véli, hogyan lehetett privatizálni egy ilyen jelentős műemléképületet, ráadásul anélkül, hogy privatizációs pályázatot hirdettek volna meg. Egy kárpátaljai lap információira hivatkozva a Sztarij Zamok Palanok szerint az Arany Páváért nevetségesen alacsony árat - mindössze 12 ezer hrivnyát fizetett jelenlegi tulajdonosa, Mikola Jakimec. Őt a cikk írója helyi oligarchának nevezi, akinek az Arany Páva mellett tulajdonát képezi a szintén patinás épületben található Asztra áruház, a Mustang lovas klub, továbbá számos egyéb üzlet. Jakimec nemrég hozzálátott a Borzsa üdülő helyrehozatalához is. A lap szerint a vállalkozó nagyon olcsón jutott hozzá az Asztra áruházhoz is, melyet az 1990-es évek elején privatizált a cikkíró által Jakimec-klánnak titulált tulajdonosi kör. Akkor csak az ingatlan került a tulajdonába, idén viszont a Beregszászi Városi Tanács testülete úgy döntött, hogy azt a telket is el lehet adni, amelyen az áruház található. Sokan azonban úgy vélik, hogy a városi tanács adott döntése törvénybe ütközik - szögezi le a cikkíró.

A beregdédai Bumeráng strandba is invesztált Jakimec úr, ahol nemrég igazgatócsere történt. A strand élére új vezető, Babják Zoltán, a beregszászi SZDPU(o)-sok egyik vezére, volt beregszászi polgármester-helyettes került. A Sztarij Zamok Palanok szerint Babják aktív szerepet vállalt a tavalyi elnökválasztáskor a vállalkozók ellen irányuló nyomásgyakorlásban, most pedig megkapta a Numinator cég hagyatékát - Kárpátalja legnagyobb mesterséges tavát.

Jakimec tavaly a politikába is belekóstolt, ugyanis a városi tanács tagjává választották, majd később Bihari András, a járás korábbi első embere helyettesévé nevezte ki. A régi hatalom levitézlését követően azonban mindketten távoztak posztjukról.

Az Arany Páva mellett az ugyanazon épületben található járási nyomda közös háztetője is leégett. A lap megemlíti azt, hogy Galajda József, aki igazgatója az említett nyomdának, a tavalyi elnökválasztások során Viktor Janukovics hivatalos megbízottja volt, és egyes állítások szerint a nyomdában provokatív jellegű termékeket nyomtattak illegálisan, ily módon mosva tisztára a donecki pénzeket - állítja a Sztarij Zamok Palanok.

A cikkíró szerint mindkét károsult kapcsolatban van az SZDPU(o)-val és személyesen Gajdos István volt SZDPU(o)-os, jelenleg SZPU-s parlamenti képviselővel. Az Arany Pávában kerültek megrendezésre az SZDPU(o)-sok nem hivatalos találkozói. Egyes vélemények szerint az utóbbi időben mindketten fokozatosan eltávolodtak a pártügyektől, mondván, nem érdemes pénzelni az ellenzékbe szorult pártot akkor, amikor az országban 180 fokos fordulat történt.

És végezetül, amiről eddig nem történt említés, szinte teljesen kiégett az Arany Páva tornyában élő család lakása. Ez a lakás nem volt biztosítva, és tulajdonosa valószínűleg sajnálja, hogy annak idején nem adta el Jakimec úrnak.

A Sztarij Zamok Palanok szerint azonban a nagy kérdés jelenleg az, hogy ki fogja helyreállítani az egykori úri kaszinót, vagy másképpen az Arany Páva éttermet.

-figyelő-