"Nagy megmérettetés előtt állunk"

Ülésezett a KMKSZ BJSZ Választmánya

2005. július 8., 10:00 , 234. szám

Július 5-én került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Járási Szervezetének választmányi ülésére, amelyen részt vett dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei képviselő, Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Bakancsos László, a KMKSZ BJSZ elnöke, a KMKSZ Ukrajnai Magyar Párt Beregszászi Járási Szervezetének elnöke, valamint a KMKSZ járási választmányának tagjai.

A jelenlévőket Bakancsos László köszöntötte, majd dr. Brenzovics László tartott beszámolót. Hangsúlyozta: ez az év politikai és egyéb értelemben átmeneti év a 2006-os parlamenti és helyhatósági választások előtt, ami nagy megmérettetés lesz, ezért a KMKSZ-nek is erre kell készülnie. "A "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt megalakítását követően az egyik fontos cél a párt helyi szervezeteinek megalakítása volt, hogy a KMKSZ indulhasson a 2006-os választásokon. Ez nagyrészt már megtörtént. Folyik a programok kidolgozása, a választási kampány előkészítése" –mondta Brenzovics László. Aktuális témaként beszélt még a vízumkérdésről. Elmondta: Magyarországon tárgyalások folynak olyan vízumrendszer bevezetéséről, mely a jelenleg fennálló 90 napos helyett korlátlan ott-tartózkodást biztosítana, és hogy ezt az 5 évig érvényes vízumot a magyarországi hatóságok 2006. január 3-tól már szeretnék is alkalmazni.

Csizmár Béla a Premix-ügy kiváltotta nyugtalanság kapcsán elmondta: július 18-án várható olyan utasítás, mely szerint kijelölt utakon és megfelelő eszközökkel elszállítják majd ezt a veszélyes anyagot Kárpátaljáról.

Bakancsos László beszámolójában a KMKSZ járási szervezetének idei rendezvényeiről beszélt. Örömtelinek nevezte, hogy többek között megalakult a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt Vass Ottó vezette kígyósi alapszervezete. A jövőben tartandó rendezvények között megemlítette a július 17-én Tiszaújlakon megrendezésre kerülő Turul-ünnepséget, majd a jelenlevők megállapodtak abban, hogy augusztus 6-án a Borzsa partján közös KMKSZ-pikniket tartanak.

F. Zs.