Megoldódnak a kisdobronyi iskolagondok

2005. július 29., 10:00 , 237. szám

Megbeszélést folytatott az Ungvári járás vezetőivel a július 6-ai kisdobronyi falugyűlésen megalakított bizottság, amelynek célja az iskola higanyszennyezése utáni helyzet megnyugtató rendezése volt.

Anatolij Kolibaba, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke lapunknak elmondta: döntés született arról, hogy az alsó tagozat számára új iskola épül a futballpályán, mely biztonságos távolságban van a higannyal fertőzött és balesetveszélyes régi iskolaépülettől. Már a terep felmérésére is sor került, és hamarosan kezdetét veheti az iskola építése. Kolibaba úr szavai szerint a jövőben a felső tagozatosok is az új iskolában fognak tanulni, ugyanis szándékukban áll fokozatosan bővíteni az épületet újabb szárnyak megépítésével. Egyelőre azonban a felső osztályok a református egyház parókiáján és a helyi könyvtárban kialakított termekben fognak tanulni.

A járás vezetője leszögezte, hogy sikerült megoldást találniuk a patthelyzetre, s ennek köszönhetően a tanulók helyben folytathatják tovább tanulmányaikat, nem kell nap mint nap beutazniuk a szomszédos Nagydobronyba.

Baráth József