Pótfelvételt hirdet a Rákóczi-főiskola

Várják a diákokat

2005. augusztus 5., 10:00 , 238. szám

A közelmúltban befejeződtek a felvételi vizsgák a Rákóczi-főiskolán. Az oktatási minisztérium rendelkezése értelmében bevezetett ponthatárrendszer miatt azonban sok tehetséges, a továbbtanulást választó fiatal nem nyert felvételt. Jó hír számukra, hogy a főiskola pótfelvételt hirdet különböző szakokra.

Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnök asszonya lapunknak elmondta: "Idén több mint 400 jelentkezési lapot nyújtottak be a különböző szakokra, és az a tapasztalat, hogy sokan tudatosan készültek. A korábbi évekhez képest kevesebb volt az olyan jelentkező, aki több szakra is beadta jelentkezését, és ez helyes, tudatos hozzáállás a jövőre nézve is, hiszen nem az utolsó percben kell eldőlnie annak, ki milyen szakra felvételizik."

Az elnök asszony tájékoztatása szerint sajnos nagyon sok tehetséges, értelmes gyermek az idén 1-2 pont híján nem tudta teljesíteni a felvételi vizsgákat. Egyrészt látva azt, hogy sokakat váratlanul ért a ponthatár, ami alatt nem engedhetik tovább a felvételizőket, másrészt feltételezve, hogy egy-két hét alatt fel lehet zárkózni és letenni a vizsgát, a főiskola vezetése pótfelvételt hirdet azokra a szakokra, ahol a felvételi során nem töltötték ki a keretet.

Dr. Orosz Ildikó arra buzdítja mindazokat, akik nem nyertek eddig felvételt, hogy augusztus 19-ig nyújtsák be jelentkezésüket a főiskolára, és 22-től kezdve ismét mérettessék meg magukat.

Dr. Soós Kálmán, a Rákóczi-főiskola rektora szerint idén megfigyelhető, hogy egymáshoz közel álló szakokat választottak a felvételizők, azonban előfordultak olyan drámai esetek is, amikor a jelentkezők a szakpárból voltak gyengébbek, és csupán néhány ponton múlt a bejutás. "Valószínűleg, ha az ily módon be nem jutott felvételizőknek lenne lehetőségük átgondolni a szakválasztást, akkor a főiskola nem veszítené el az ilyen, immár mindkét szakból megfelelő tudással rendelkező gyermekeket. Erre egy lehetőség a pótfelvétel, és reményeink szerint ezek a jelentkezők már jobban odafigyelnek a szakválasztásra, aminek következtében megnő a sikeres felvételi lehetősége" - nyilatkozta a rektor.

A Rákóczi-főiskola várja azon jelentkezőket is, akik más felsőoktatási intézménybe nem nyertek felvételt vagy idejében nem nyújtották be kérvényeiket.

Baráth József