A narancssárga forradalom hangulatát idézte fel az Okean Elzi

Nagyszabású könnyűzenei koncert Ungváron

2005. augusztus 12., 10:00 , 239. szám

Végigdübörgött az országon és augusztus 7-én megérkezett végállomására az egyik vezető ukrajnai mobilszolgáltató cég által szervezett, tíz állomásból álló koncertturné. A sztárvendég az Okean Elzi együttes volt, mely a narancssárga forradalom idején a zenészek közül elsőként vállalt szolidaritást a tüntetőkkel és mindvégig kitartott mellettük, táplálva a milliós tömegben a forradalom győzelmének reményét.

Az ungvári Posta téren rendezett ingyenes bulit hatalmas embertömeg várta türelmetlenül, s nemhiába, mert ha kis csúszással is, de hamar kezdetét vette a koncert. Először Tarasz Csubaj énekessel az élen az 1990-ben alakult Placs Jeremiji együttes lépett fel, akik ukrán zenei motívumokkal vegyített rockzenét adtak elő, s dalaikkal a narancssárga forradalom hangulatát is felidézték. A neves Jethro Tull együtteshez hasonlóan alternatív rockot játszó Placs Jeremiji a 90-es évek közepén megkapta a legjobb ukrán rockegyüttesnek járó címet, azóta azonban nem tudták megismételni korábbi sikerüket. Ám a kőkemény rockzenét szerető közönségük továbbra is kitart mellettük, amiről az is tanúskodik, hogy alaposan lázba hozták az ungvári közönséget.

Még inkább fellelkesítette a közönséget az egzotikus szépségű Gaetana megjelenése a színpadon. A Kárpátalján eddig jószerivel ismeretlen, repertoárjában a könnyed popzenét, a soult és smooth-jazzt ötvöző, angol, orosz és ukrán nyelven írt számokat előadó Gaetana, aki Ukrajna legszebb városának, mesés városnak nevezte Ungvárt, pillanatokon belül belopta magát a helyi közönség szívébe, és két-három dalt követően már együtt énekelték a jobbnál jobb számokat, melyekre táncra is perdültek azok a szerencsés nézők, akik valamennyi szabad mozgásterülettel rendelkeztek. Majdhogynem karneváli hangulat kerekedett, narancssárga lufik eredtek a magasba. Gaetana tolmácsolta a közönségnek a lembergiek üdvözletét (a koncertturné előző állomása Lemberg volt).

A koncert szünetében a kijevi Dance Art tánccsoport varázsolta el a közönséget.

Végül következett az est fénypontja, melyre több ezer rajongó várt órák óta – megjelent a színpadon Ukrajna jelenlegi legjobb együttese, a slágerlistákat folyamatosan vezető, 1994-ben Lembergben alakult öttagú Okean Elzi együttes. Koncertjüket a narancssárga forradalom idején kultuszdallá vált Vsztavaj, mila moja! című, az országot a felemelkedésre buzdító dallal kezdték, mely felidézte a múlt év végi kijevi eseményeket, a téren Tak! Juscsenko! feliratú narancssárga zászlók lengedeztek. Szvjatoszlav Vakarcsuk és csapata elemében volt ezen az estén, a közönséggel együtt adták elő legjobb számaikat, mint például a Jananyinebuv, a Tam, de nasz nema és a többi közkedvelt dalt. Az d a helyi közönségnek ajánlotta a Gyakuju tobi című, egyik legnépszerűbb számát.

Hatalmas üdvrivalgás fogadta a fiúk bejelentését, miszerint októberben ismét nagyszabású koncertet adnak a megyei székvárosban.

Az Okean Elzi együttesnek népes rajongótábora van nemcsak Ukrajnában, hanem külföldön is, melyet tovább növel majd a már javában készülő angol nyelvű nagylemez. Ennek zenei anyaga a szakértők szerint a legjobb nyugati együtteseknek is a dicsőségére válna, a videoklipjük pedig egyenesen elkápráztató.

A koncertet színpompás tűzijáték zárta, melynek fényei beragyogták az éjszakai várost.

-kaszonyi-