Ki fordítja le Szent István üzeneteit?

Sólyom László köztársasági elnök ünnepi beszéde

2005. augusztus 26., 10:00 , 241. szám

Az államalapítás ünnepének nyitórendezvényén szombaton, a Parlament épülete előtti tisztavatón ünnepi beszédet mondott Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Az alábbiakban e beszédből idézünk néhány gondolatot.

Tisztelt megjelentek! Magyarország állampolgárai! A magyar nemzet tagjai!

Ez a megszólítás illik és jár azoknak, akik a mai ünnepen a magyar államfőt hallgatják. Ez az a közösség, amelynek ünnepe Szent István napja, amely képes meghallani ezer év távolságából is e nagy király üzenetét...

Tizenöt éve, mióta immár szabadon, augusztus 20-án Szent Istvánt ünnepeljük, évről évre hallhatjuk István intelmeit fiához...

De lefordítja-e valaki ezeket az üzeneteket a ma nyelvére, felmutatja-e, hogy melyek azok az alapvető vonások Szent István egyéniségében és művében, amelyeket ma meg kell értenünk, amelyekre szüksége van jövőnknek is? Szent István legnagyobb tette nem az volt, hogy megalapította a magyar királyságot, és hogy ezzel Európához csatolt minket. (...) Az ő igazi nagysága abban rejlik, hogy szuverén módon határozta meg Magyarország helyét az akkori világban. Halljuk meg, vegyük észre, tekintsük példának azt az öntudatot, azt az önbecsülést, ahogy István fellépett Európában. Nem tett hűségesküt a német-római császárnak... De nem lett vazallusa Szent Péternek sem, a pápa hatalmát csakis a lelki dolgokban volt hajlandó elismerni. A császár és a pápa között olyan függetlenséget biztosított Magyarországnak, amelyre abban a korban csak Franciaország volt képes. (...)

Miért kellene nekünk nemzetközi kérdésekben mindig csak alkalmazkodni, mintát követni? Tanuljuk meg István királytól, hogy képesek vagyunk önálló hozzájárulásra, önálló teljesítményre Európa és a világ dolgaiban. Igenis előállhatunk olyan megoldásokkal, amelyek talán szokatlanok, de amelyek a mi problémáinkra vannak szabva, és aztán türelmes munkával elismertethetjük őket. Valóban, mi részesei vagyunk a nemzetközi jog jogrendjének, és kötelezettjei vagyunk az európai jognak. De mégis új egyensúlyra van szükség, egyrészt a megszokott mintákhoz való alkalmazkodás, másrészt pedig a jól megalapozott saját kezdeményezések között.

És igen, ezzel a határon túli magyarok ügyéről is szólok. Az ő magyar állampolgárságuk fájdalmasan félresiklott. És ez nem maradhat így! Megoldást kell találnunk, annak tudatában, hogy ez nem puszta jogi kérdés, hanem politikai is. (...) Higgyék el nekem, a jogban is vannak találmányok, vannak nagy felfedezések, és máris léteznek olyan jogi újdonságok, amelyek arra figyelemmel is születtek, hogy a magyarság határokkal van szétszabdalva. Például ilyenek az anyaország jogai határon túli nemzetrészei azonosságának fenntartásában, amely máris a nemzetközi elismerés útján van. De ismétlem: ez nem csak jogi kérdés. Azok a magyarok, akik több mint nyolcvan éve más államban élnek, ismerik az ottani viszonyokat. De mit tudunk mi, az anyaország népe szomszédainkról? És fájdalmas megkérdezni: mit tudunk az ott élő magyarságról? Pedig puszta érzelmi alapon könnyen tévútra jutunk. Meg kell ismerni szomszédainkat, az ottani magyarokat ahhoz, hogy békességes megoldást találjunk. Így tudjuk csak belátni, mi az, ami sértheti, ami jogosan sértheti az ottani népek érzékenységét, és mi az, ahol nem engedhetünk a magunk igazából. És aztán kellő tudással és empátiával nyugodtan nézhetünk Európa szemébe, amikor új megoldásokat javasolunk. (...)