2005. szeptember 9.

2005. szeptember 9., 10:00 , 243. szám

Jézushoz hasonlóan Szent Pál apostol is szívesen alkalmaz képeket, hasonlatokat hívei megszólítására és az ember lényegének igazi bemutatására. "Ti az élő Isten temploma vagytok." (1Kor 6,16)

Több nyelvben a templom szó egyet jelent az egyház szóval. Tehát ha Isten temploma vagyunk, akkor kifejezhetjük úgy is, hogy Isten egyháza vagyunk. Mielőtt még teljesen összemosnánk az egyház és a templom fogalmát, érdemes arról beszélnünk, hogy minden templomot építeni kell. Maguktól nem jönnek létre a falak, a képek. Az egyházat építeni kell. Maguktól nem jönnek létre a közösségek és maga a közösségek közössége, az egyház sem. Így amikor Isten templomát az emberre vonatkoztatjuk, azt kell mondanunk, hogy ugyanúgy építésre, alakításra szorul. De nem építőanyagból, hanem az emberi lélek legapróbb elemeiből. Amint a próféták többször kifejezik, maga az Isten mint a cserépedényt alakító fazekas formálja embert. Ez alapján tehát mondhatjuk, hogy nincs tökéletes (befejezett) keresztény, csak olyan, aki a keresztség felvételével elindult egy úton, amely a tökéletes Istenhez vezet, de önmaga mindig tökéletesedésre szorul. Ha életünket, közösségeinket, nemzetünket nézzük, még inkább érezzük a sok probléma, széthúzás, sikertelenség láttán azt, hogy milyen félelmetes erőként nehezednek ránk bajaink és lelassítják egymáshoz való közeledésünket, terveink megvalósítását, vágyaink megélését. Az emberi elkeseredettségben elsősorban Nagy Szent Bazil siet segítségünkre biztatásával: Az Isten nem azt várja el tőlünk, hogy célba érjünk, hanem munka közben akar találkozni velünk visszaérkezésekor. Szintúgy Rónay György is ezt fejezi ki a Szerápion-legendákban: "A cél, Szerápion, sokszor maga az út, de csak ha nem céltalan. S minden célból, ha valóban cél volt, mindig új út vezet tovább. Aki egyszer eltökélte, hogy útnak indul, attól fogva áll. Magában, mélyen gyökerezve, s minden lépéssel még mélyebbre." Nagy elődeink tehát az ember egyéni és közösségi bűneit, gyengeségeit figyelembe véve arra ösztönöznek, hogy bátran újra és újra induljunk saját személyiségünk, közösségeink, egyházunk és nemzetünk alakításáért, fejlődéséért. Ez a feltétele annak, hogy Isten temploma bennünk újra felépülő és megújuló lehessen, s így lelkileg egészséges tagjai lehessünk egyházunknak és nemzetünknek.

Marosi István