Honismeret két keréken

2005. szeptember 16., 10:00 , 244. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete kétturnusos honismereti kirándulást szervezett, mely során közel harminc fiatal járta be Kárpátalja történelmi emlékhelyeit.

Az első, tíznapos túra Aknaszlatináról indult. A fiatalok úti célja Verecke és Szolyva volt, majd a beregszászi járási Benébe kerekeztek, ahol az Aréna - 2005 sátortáborban finiselt a 12 fős csapat. A második túrán 16 fiatal vett részt. "Bemelegítésként" elkerekeztek Szinevérre, majd Rahóra és Husztra. Innen Szolyva, Sztarij Szambor és Aknaszlatina érintésével egyhetes kegyeleti körutat tettek, ezzel emlékezve a sztálini lágerekbe hurcolt kárpátaljai férfiakra.

A túrázókat személyautó és segítő személyzet kísérte, köztük egy orvos. A program szervezését és lebonyolítását a KMKSZ ISZ aknaszlatinai alapszervezete végezte. A túra vezetői Benedek Gellért, az alapszervezet elnöke, valamint Takár Károly (Katyó) helyi bányász és elismert sportoló voltak. Az Ifjúsági Szervezet jövőre ismét szeretné megszervezni a jól sikerül túrát, azonban sokkal több résztvevővel. Az idei programot az Illyés Közalapítvány támogatta.

-nagy-