Varcaba és Csubirko Oroszországban van?

2005. szeptember 16., 10:00 , 244. szám

Jurij Rahivszkij, a Megyei Belügyi Főosztály vezetője a sajtótájékoztatóján közölte, hogy belügyminisztériumi források szerint Vaszil Varcaba, a főosztály korábbi vezetője és Ivan Rizak volt kormányzó tanácsadója, Ivan Csubirko Oroszországban, pontosabban Moszkva megye területén tartózkodnak. Varcabát egy sor bűncselekmény elkövetésével és a 2004. évi munkácsi polgármester-választás eredményeinek meghamisításával vádolják. Csubirko egy szervezett bűnözői csoportosulás tagjaként 2004 márciusában a munkácsi polgármester-választásokon megvesztegette a szavazókörök elnökeit, hogy segítsék elő az SZDPU(o) által támogatott akkori hatalompárti polgármesterjelölt győzelmét. Ezen kívül gyújtogatással, parlamenti képviselők ellen elkövetett garázdasággal, állami épületek elfoglalásával és életveszélyes fenyegetéssel is vádolják Csubirkót. Mindkettőjük ellen nemzetközi körözést adtak ki. Rahivszkij ezenkívül elmondta, hogy az év kezdete óta 38 esetben indult eljárás rendőrökkel szemben.