Harmincnégy végzős kapott zöld szalagot

Ünnepség a Nagyberegi Református Líceumban

2005. szeptember 23., 10:00 , 245. szám

Szeptember 17-én került sor a Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepségére, melynek keretében 34 végzős diáknak tűzték fel a remény zöld szalagját.

Az összegyűlt diákokat és vendégeket Szilágyi Lajos, a líceum igazgatója köszöntötte, majd Pál Attila lelkész tartott áhítatot Sámuel könyvéből. Ennek kapcsán a tiszteletes kiemelte: "Minden elért siker az Úrnak köszönhető. Ne legyünk tehát önelégültek, hanem hálatelt szívvel magasztaljuk Isten szent nevét, ahogyan azt Sámuel is tette." Szilágyi Lajos beszédében a szalagavatás hagyományának kialakulását ismertette. Elmondta, hogy már a 17. században is több magyar iskolában gyakorolták ezt a szép szokást, amikor a tanárok a zöld gomb által jelezték a diákoknak: már sok mindenre felkészültek, de az érettségi bizonyítványig még hátravan néhány lépés. A végzősök ezt követően átadták a stafétát a másodikosoknak. Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke beszédében a közösség, a hit és az alázat fontosságának szerepét emelte ki a fiataloknak. "Keressétek azt a közösséget, azokat a testvéreket, akik tudnak imádkozni, akik elmondják az örömöt, amit az Úr adott nekik. Akkor mindig boldogok lesztek. Higgyetek az Úr Jézus Krisztusban, legyetek a hit hősei. Éljetek alázatosan, hiszen a világ nem a hadvezérek, hanem az alázatos polgárok által megy előre" - mondta a püspök úr. Szabó Dániel, a Magyarországi Református Egyetemes Tanácskozó Zsinat világi elnöke a végzősökhöz fordulva építőköveknek nevezte őket, kik által megmaradhat református közösségünk. A zsinati elnök az Úr iránti hűség megtartására biztatott Arany Jánost idézve: Hallottad a szót: rendületlenül... Ezután feltűzték a 34 végzősnek a jelképes zöld szalagot, akik ezt követően ünnepi műsorral kedveskedtek, majd a program fináléjaként keringőt adtak elő.

Fisher Zsolt