A zene ünnepe Beregszászban

2005. szeptember 30., 10:00 , 246. szám

A zene jegyében telt az elmúlt hétvége Beregszászban, ahol szombaton első ízben rendezték meg a Kárpátaljai Nemzetközi Könnyűzenei és Jazzfesztivált, másnap, vasárnap pedig az immár hagyományos Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozóra került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, valamint a Beregszászi Művelődési Ház szervezésében.

A Beregszász főterén, a városi művelődési ház előtt felállított színpadon bizonyos értelemben "furcsa" zene szólt szombaton, hiszen blues- és jazz-zenekarok viszonylag ritkán lépnek fel a városban. A hallgatóság mindazonáltal vevőnek bizonyult a hallottakra, a színpad előtt összegyűlt népes közönség, s a csak néhány pillanatra megálló járókelők egyaránt lelkesen tapsoltak az előadóknak; és volt olyan is, aki táncra perdült.

Mint Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára, a fesztivál egyik főszervezője elmondta, az immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő és nagy népszerűségnek örvendő Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó továbbfejlesztése, műfaji határainak tágítása szándékával szervezték meg idén a Kárpátaljai Nemzetközi Könnyűzenei és Jazzfesztivált, ezzel kétnaposra bővítve immár a populáris zene kárpátaljai ünnepét. Ezzel együtt nemzetközivé is vált a találkozó, hiszen a helyi résztvevők mellett, idén első ízben anyaországi együttesek is meghívást kaptak az eseményre.

A szombati műsorban a bluest az Ungvárról érkezett Tequila Band képviselte, amelynek repertoárja mindenekelőtt a műfaj nagy klasszikusaira támaszkodott. Játékukra mindazonáltal egyáltalán nem nyomta rá bélyegét a kottához való ragaszkodás kényszere, hanem, a blues legszebb hagyományainak megfelelően, jó hangszeres tudással, a kellő helyen élve az improvizálás lehetőségével, valóban életre keltették a zenét.

A továbbiakban ízelítőt kaphattunk az UDB (Ungvári Dixieland Band) repertoárjából is, annak szaxofonos vezetője: Olekszander Uhacs és énekes szólistája: Ivanna Uhacs révén. A megyeszékhely művészeti szakiskolájának együttese műsorából ítélve a dixieland klasszikus irányzatát képviseli, amit különösen kiemelt a zenészek iskolázott játékának precizitása, illetve az énekesnek ugyancsak a hagyományokhoz ragaszkodó előadásmódja.

Seres Tímea és kísérői műfaját tekintve tulajdonképpen könnyűzenét "szolgáltattak", ám bárki meggyőződhetett róla, hogy ez a könnyűzene nem is annyira könnyű, hiszen felkészültséget, énekhangot, átgondolt és kimunkált előadásmódot követel. Mindebből a színésznő és együttese remek produkciót varázsolt a hálás közönség elé.

Hangulatát tekintve a nap fénypontja kétségtelenül a záró produkció, a Sajószögedről érkezett Szöged Big Band fellépése volt. A mintegy háromezer lakosú anyaországi település zeneiskolás növendékeinek a Beregszászról elszármazott Arnódszky Zoltán vezette klasszikus big bandje a szó szoros értelmében lehengerelt és hangulatot varázsolt. A szinte kizárólag klasszikus slágerekből ügyesen összeállított program gondoskodott arról, hogy a közönség maradéktalanul élvezhesse az előadást, legalább annyira, mint maguk a sugárzó arccal, felszabadultan játszó zenészek, akiket háromszor tapsoltak vissza a színpadra.

A rendezvény támogatói a Nemzeti Kulturális Alapprogram, illetve a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma voltak.

A másnap sorra kerülő XI. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót kellemes idő, lelkes közönség, kiváló zenészek, jó hangulat fémjelezte. A Beregszászi Művelődési és Szabadidőközpont előtt tucatnyi zenekar, énekes szólista lépett színpadra.

A zenésztalálkozót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a helyi Művelődési és Szabadidőközpont szervezte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Illyés Gyula Közalapítvány támogatásával. "Szép hagyománnyá fejlődött ez a kilencvenes évek elején megálmodott zenésztalálkozó. A tegnapi jazzfesztivált követően ezen a napon is élőzene szól majd Beregszászban. Kívánom, hogy amíg csak egészséggel, tehetséggel bírják, bírjuk, éljen a magyar zeneszó Kárpátalján, és évente egyszer találkozzanak ezen a színpadon a legjobb kárpátaljai magyar muzsikusok, előadók" – mondta köszöntőjében Imre József, a Beregszászi Városi Művelődési, Ifjúsági és Sportfőosztály vezetője, majd átadta a szót Riskó Györgynek, a KMKSZ kulturális titkárának, aki hivatalosan is megnyitottnak nyilvánította a rendezvényt.

Elsőnek az ifjabb zenészek képviseletében Háger Sándor lépett színpadra, majd a munkácsi KMKSZ kisegyüttese következett. Mezőkaszonyból érkezett a Szathmáry-duó, apa és fia, akik szaxofonon játszottak érzelmes, lírai zenét. Seres Tímea színésznő, énekes-előadó ezúttal is remek, dinamikus előadással szórakoztatta a nagyérdeműt. A szürtei ifj. Palkó Tibor által vezetett együttes először vett részt a rendezvényen, de máris szép sikerrel debütáltak. Az eddigi zenésztalálkozók állandó résztvevőiként lépett a színpadra: Balackij Vlagyimir, művésznevén Pitkin, a munkácsi Nosztalgia Szalonzenekar (ők a 60-70-es évek magyar könnyűzenei terméséből csemegéztek), a halábori Bózsár családi zenekar és a Beregvidéken nagy népszerűségnek örvendő Integral együttes. A zenésztalálkozó legfiatalabb fellépője ezúttal a Bózsár család legifjabb tagja, a négy és fél éves Adrienn volt, aki a felnőtt előadókat megszégyenítő magabiztossággal énekelt és táncolt a "nagyok" színpadán. Egy trombitaszóló erejéig Imre József kulturális főosztályvezető is színpadra lépett, bizonyítva a zenészlélek örök fiatalságát.

A találkozót az egykor Beregszászban alakult, ma Magyarországon működő Vídia együttes fergeteges hangulatú fellépése zárta. A Hegyi József vezette együttes valódi nosztalgiahangulatot varázsolt a színpadra, igazi örömzene következett. A zenekar régi és új tagjai együtt zenéltek-énekeltek, ami valóban egyedivé tette a beregszászi előadást. A Vídia legutóbb 15 évvel ezelőtt játszott Beregszászban, amikor az általuk akkor előadott dalt áramszünet miatt nem tudták befejezni. A mostani előadásukat ezzel a dallal kezdték.

A fesztiválközönség sorai között köszönthettük Fábry Sándor magyarországi showmant és Wahorn András képzőművészt, akik filmet forgatnak vidékünkön.

A fesztiválon részt vevő zenészeket, muzsikusokat a szervezők emléklappal jutalmazták.

Solt – P. Zs.