Keresztyén pedagóguskonferencia

2005. november 4., 09:00 , 251. szám

A Kárpátaljai Református Egyházkerület Tanügyi Bizottsága szervezésében keresztyén pedagóguskonferenciára került sor október 28-29-én Beregszászban, amelyen a Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetsége (ACSI) Közép-Európai Központjának munkatársai tartottak előadásokat.

Thomas A. McClure - aki korábban 20 évig az ACSI Délkelet-Amerikai Regionális Központjának igazgatója volt, jelenleg pedig Budapesten, a Közép-Európai Központ munkatársa - arról tartott előadásokat, mit jelent sikeres tanárnak lenni, hogyan lehet együttműködni a szülőkkel, illetve büntetés nélkül fegyelmezni a tanulókat. A tanulói teljesítmény értékelésének alapelveiről szólt előadásában Demeter László, az ACSI Közép-Európai Központjának vezetője, aki lapunknak elmondta: a Szövetség a világ több mint 100 országának 5000 iskolájában van jelen, segítve a tanintézményeket abban, hogy a keresztyéni gondolkodást az iskolai élet minden területén alkalmazzák. A budapesti központ a Kárpát-medence magyar iskoláiban rendszeresen szervez találkozókat. Kárpátalján most ötödik alkalommal tartottak előadásokat az ACSI munkatársai.

-nagy-