Otthon, drága otthon

Ingatlanpiaci körkép

2005. november 18., 09:00 , 253. szám

Országos szinten és a fővárosban is viszonylag stabil az ingatlanpiac, a kereslet-kínálat kiegyenlített, az évek óta folyamatosan emelkedő árak nyugvópontra kerültek, helyenként enyhe árcsökkenés tapasztalható – ilyen és ehhez hasonló szakértői megállapítások olvashatók az ősz végi ingatlanpiaci elemzésekben. Kárpátalján is hasonló a helyzet, az ősz végére visszaesett a nyárra jellemző kínálatdömping, az árak az augusztusi szinten stabilizálódtak. Az ingatlanpiaci szakértők idén már októberben "holt szezonról" beszéltek, míg tavaly-tavalyelőtt november végéig élénk maradt az ingatlanok adásvétele.

Aki manapság lakást, házat, üzlethelyiséget szeretne vásárolni, azzal szembesül, hogy a 2-3 évvel ezelőtti ingatlanárak dupláját-tripláját kérik az értékesítők. Ez elsősorban a megyeszékhelyre és a járási központokra jellemző, főleg a jó fekvésű, felújított lakásokra/házakra. A viszonylag magas összegek ugyanakkor nagyságrendekkel alacsonyabb reálértékkel bírnak, mint évekkel ezelőtt – mondják azok, akik történetesen nem vesznek, hanem eladnak.

"Fiam örökölt egy házat falun, ahol még nincs bevezetve a földgáz. Csak nagy nehezen tudtunk túladni rajta, 4,5 ezer dollárért. Beregszászban vagy Nagyszőlősön egy egyszobás, betonfalú panellakás is közel dupla ennyibe kerül" – mondja elkeseredetten egy sokgyerekes, nyugdíjas asszony.

Manapság inkább az jön ki jobban, aki városról falura költözik. Egy olyan községben, ahol van földgáz és rendszeres közlekedés a legközelebbi városba, már ennek feléért is lehet önálló portájú, 3-4 szobás családi házat vásárolni. Ugyanakkor egy határ menti faluban, ahol minden huszadik ház eladó, és ahová mindmáig nem ért el a földgáz, 10-12 ezer dollárt is hiába kérnek a magánházakért, mert nincs, aki megvegye. A megyeszékhely vonzáskörzetéhez tartozó, gázzal/kommunikációval bíró kistelepüléseken ellenben a legelhanyagoltabb portáért is 25-30 ezer dollárt kérnek.

A megyeszékhelyen október óta pang az ingatlanpiac. Míg nyáron heti 50-60 frissen kínált ingatlannal számoltak, jelenleg egy hónap alatt sem kerül ennyi. Aki elad, az rendszerint kényszerűségből teszi, mindenki más arra számít, hogy újév után talán tovább nőnek a lakásárak. Aki vásárolni szeretne, most az is kivár, hátha a tél beálltával el tud csípni egy sürgősen eladó, kedvező áron kínált lakást/házat.

Az idei nyári szezon meglehetősen mozgalmasan telt az ungvári ingatlanpiacon, köszönhetően a Privatbank fiatal házasoknak kínált kedvező otthonteremtési hitelprogramjának. Az alacsony önrészt kívánó, hosszú lejáratú (20 év), 11-12%-os valutaalapú kamat sokak számára kedvező lehetőségnek bizonyult. Amint augusztusban véget ért ez a hitelprogram, gyakorlatilag azonnal leállt az addig tapasztalt lakásvásárlási láz.

A megyeszékhelyen az utóbbi években az egyszobás lakások a legkelendőbbek. Átlagárak: 12 négyzetméteres, egyszobás (maloszimejka) lakás a 4-7. emeleten – 13 ezer dollár; ugyanez felújított állapotban, az 1-2. emeleten 14-15 ezer dollár; 18 négyzetméteres egyszobás panellakás (hruscsovka) 17 ezer, téglaépületben 19-20 ezer dollár. A kétszobás lakások ára 30-40 ezer dollár között mozog. A 2 és 3 szobás lakások között viszonylag alacsony, 3-5 ezer dollár az árkülönbség. Az üzlethelyiségeknek szánt földszinti lakásokat mára szinte teljes egészében kivásárolták. Egy kétszobás, 43 négyzetméteres földszinti lakás kezdőára 40 ezer dollár, utcafronti kijárattal ennél is drágább. Egy már üzletként működő földszinti ingatlan ára jelenleg 120-150 ezer dollár között mozog, vagyis tulajdonosa a vásárlási árhoz képest legalább háromszoros haszonkulccsal számolhat. Egy komfortizált, központ-közeli családi ház kezdőára 100 ezer dollár, az Avangard stadion közelében például egy kétszobás magánház is ennyit ér.

Lembergben az ungvárinál 1,5-szer magasabbak az ingatlanárak, Ivano-Frankivszk, Ternopol esetében ennél is magasabb – 2-2,5-szeres – szorzóval számolnak. Kijevben egy lakás ára jelenleg közel négyszer annyiba kerül, mint egy hasonló alapterületű/típusú ungvári ingatlan. Jó helyen, egy kétszobás lakás ára 100 ezer dollár körül mozog, külső városrészekben, lakótelepi tömblakásban 70-80 ezer dollár.

Ungváron az egyszobás lakások bérleti díja minimum 100 dollár havonta, plusz rezsiköltség. A 2 szobásoké 200, a 3 szobásoké 250-270 dollár plusz rezsi. Amennyiben egy lakásnak több bérlője van (pl. diákok), úgy személyenként 20-30 dollárt kell havonta kifizetni. A járási székhelyeken ennél 20-30%-kal alacsonyabb az albérlet és ez rendszerint már a rezsiköltséget is tartalmazza. Kijevben január óta egyre drágulnak az albérletek. Aki rendezett egyszobás lakást bérelne a fővárosban, havi 350 dollárt kell fizetnie érte. Kétszobás lakás legolcsóbban 440-450 dollárért bérelhető, a városközpontokban ugyanez akár havi 800 dollárba is belekerülhet.

A tapasztalat azt mutatja, hogy decemberben–februárban elenyésző az ingatlanpiaci forgalom. Ezért ilyenkor az árak is némileg visszaesnek. A szakértők szerint legközelebb márciusban, illetve a húsvéti ünnepek után lehet némi piacélénkülésre, és ezzel együtt áremelkedésre számítani.

Popovics Zsuzsanna