Akik a hölgyeknek szerenádot adnak

Túl a hatvanon is fiatalosan

Munkácson a KMKSZ helyi alapszervezetének kötelékében hat éve alakult meg a zömmel nosztalgikus dalokat éneklő Kisegyüttes, mely az évek során komoly népszerűséget szerzett. Az alábbiakban az együttes vezetőjével, Fazekas Sándorral beszélgettünk.

– Honnan az ötlet, hogyan alakultak meg?

– Nyugdíjasok vagyunk, s olyan emberek, akik idős korban is igényeljük az alkotó tevékenységet. Szeretjük a zenét, az éneket, így 1999-ben a helyi KMKSZ égisze alatt jöttünk létre, s a KMKSZ Kisegyüttese nevet választottuk. Kezdetben a munkácsi Pákh-házban kaptunk lehetőséget a rendszeres próbákra, majd később a KMKSZ magyar könyvtárába tettük át székhelyünket. Jelenleg hetente egyszer próbálunk.

– Kik alkotják az együttest? Van-e egyéb elfoglaltság?

– Az induláskor nyolc taggal alakultunk meg, mára hatan maradtunk. Az együttes vezetőjévé engem választottak. Az Ungvári Zeneiskolában tanultam meg hegedülni. Jelenleg a munkácsi 20. sz. iskolában vagyok munkatanár. A helyi református gyülekezet kórusának és a KMKSZ nyugdíjaskórusának is vezetője vagyok. Mivel nem találtunk gitárost, megtanultam játszani ezen a hangszeren is. A főszervezőnk-főrendezőnk Gajdos György "Gyuszi". A zenekar tagja még Gáti Lajos, Csákány Tivadar, Forinecz Mihály és Lőrincz Gyula.

– Mondana valamit a zenekar repertoárjáról?

– Nosztalgiázunk, régi szép számokat adunk elő: katonadalokat, csárdásokat, slágereket. Ezek javát a mai fiatalság már sajnos nem ismeri, így szerintem jó az, hogy tőlünk meghallgathatják ezeket. Állandóan műsoron tartjuk az ismeretlen szerzőtől származó, A sztálini elhurcoltak bús dala c. éneket, amelyet általában az emlékünnepségeken szoktunk előadni. De népszerű operettrészleteket is előadunk, például Lehártól. Összességében közel másfél órányi műsorunk van, de egy fellépésen általában egyszerre csak 5-6 számot játszunk. Minden meghívásra más-más dalokból álló csokrot állítunk össze, ez mindig az alkalomtól függ.

– Milyen rendezvényeken szoktak fellépni?

– Legmegtisztelőbb, hogy meghívnak minket a KMKSZ által szervezett zenésztalálkozókra, fesztiválokra. Ezekre mindig nagy örömmel megyünk. De szívesen részt veszünk más rendezvényeken is. Emlékezetes, amikor szerepelhettünk azon az ungvári jótékonysági koncerten, amely hátrányos helyzetű emberek szórakoztatására szerveződött. A munkácsi mézkiállításon egyedüli magyar együttesként csárdásokat adtunk elő. Fellépünk még város- és falunapokon, születésnapokon, megemlékezéseken is. Április 30-án este pedig a KMKSZ-ben és a Nyugdíjasklubban legaktívabban részt vevő hölgyeknek éjjeli szerenádot adunk. Általában igyekszünk minden meghívásnak eleget tenni. Szeptember 25-én részt vettünk a KMKSZ által szervezett Kárpátaljai Zenésztalálkozón, október 16-án pedig a hagyományosan minden évben megrendezett Técsői Arany Ősz Fesztiválon is.

– A közönség hogyan viszonyul a dalaikhoz?

– Meglátásunk szerint az idősebb korosztály kedvel bennünket legjobban, mert dalaink által visszaemlékeznek az ifjúságukra. Különösen jólesett, amikor a beregszászi zenésztalálkozón sokan odajöttek hozzánk és gratuláltak nekünk. Nagyon kevés modern dalt énekelünk, de pl. van olyan számunk – mint a Fekete nóta –, ami a fiatalságnak is nagyon tetszik. A Técsői Arany Ősz Fesztiválokon pedig az emberek különösen számítanak ránk. Az ottani ebédek alatt mindig ugratnak, noszogatnak bennünket: "Na mi van, munkácsiak, nem lesz semmi zene?" Mi pedig nem hagyjuk, hogy folt essen a becsületünkön, elkezdünk zenélni és énekelni. Ilyenkor általában táncra perdül és egy jó magyarosat mulat mindenki. A fellépések hangulatából úgy érezzük, hogy szeretnek bennünket az emberek. Talán azért is, mert ebben a korban még fiatalosan, vidáman lépünk fel a színpadon, noha a legfiatalabb tagunk is 67 éves.

– Mi a helyzet az utánpótlással? Keresnek új tagokat?

– Nagyon hiányzik a csapatba egy tapasztalt gitáros, de bármilyen hangszeren játszó tagot szívesen látnánk. A legjobban talán mégis egy mandolinosnak örülnénk, de ez olyan ritka hangszer, hogy manapság már szinte senki nem játszik rajta.

– Milyen terveik, álmaik vannak?

– Továbbra is folytatjuk az éneklést, mert van energiánk, szeretünk szerepelni. Úgy érezzük, hogy a fellépéseinkkel a kárpátaljai magyarságot szolgáljuk. Kötelességünknek érezzük, hogy az itteni dalokat megőrizzük, előadásainkkal pedig azokat továbbadjuk. Nagy álmunk, hogy Kárpátalján kívül magyarországi településeken is fellépjünk, megmutatva, hogyan tudnak vigadni a munkácsiak, hogy a műsorunkat nézve az anyaországiak elismeréssel mondják egymásnak: "De jó, hogy ezek a munkácsi magyar öreg fiúk még ezekre a dalokra is emlékeznek."

Fischer Zsolt