Egy Vancouver-szigeti detektív Szalókán
Váratlan vendég Kanadából
Szalóka, a félreeső, csendes kis ungvári járási falucska központjában nagy feltűnést keltett nemrég egy magyar rendszámú autó, melyből egy magas, vékony, teljesen kopasz férfi és két nő szállt ki. Aziránt érdeklődtek, vannak-e Szabó nevezetűek ebben a faluban. Az idegenek örültek is, meg nem is, amikor megtudták, hogy Szalókán a leggyakoribb vezetéknév a Szabó. A beszélgetést hallván két idős asszony, Balogh Piroska és Tóth Vilma néni is segíteni próbált az idegeneknek, de ők sem emlékeztek arra, akit a vendégek kerestek. Ekkor úgy döntöttek, megkeresik a papot, az egyházi anyakönyv talán többet tud a megfakult emberi emlékezetnél. De mivel Szalókán bejáró lelkész van, a helybéliek Kovács Józsefhez, a református gyülekezet pénztárosához kísérték a vendégeket, hiszen ő őrzi az egyházi anyakönyveket.
E sorok írója véletlenül kapcsolódott be az eseményekbe. Ezen a ponton megszakítva a történetet, lássuk, kik is lehetnek ezek a furcsa kiejtésű, ráadásul egymás között angolul beszélő idegenek, akik annyira érdeklődnek a szalókai Szabók iránt. Megtudtam tőlük, hogy a magas férfi Szabó Péter, aki Kanadából, a Csendes-óceán parti Brit Columbia tartomány székhelyéről, a Vancouver-szigeti Victoriából több ezer km-t utazva érkezett Szalókára, hogy felkutassa gyermekkorában elveszített édesapja Európában maradt rokonait.
Az édesapa, Szabó András 1924-ben, fiatal feleségét és kisfiát, Andrást otthon hagyva elindult az Újvilágba szerencsét próbálni. Kanadába érkezett, ahol nagyon sokat dolgozott, hogy segíthesse otthon hagyott családját. 1935-ben viszont találkozott egy Székelyudvarhelyről kivándorolt leánnyal, akivel egymásba szerettek és összeházasodtak. Szalókán hagyott első felesége, Irma, szintén új házasságot kötött, második házasságából született egy lánya. Szabó András második feleségével egy farmon gazdálkodott. Két fiuk született, 1936-ban Ferenc, majd 1939-ben főhősünk, Péter. 1952-ben Szabó András beteg lett és meghalt, felesége két fiával csak nehezen tudta művelni a földet, nagyon szegények lettek. Bérbe adták a farmot, az idősebbik fiú bevonult a kanadai hadseregbe, ahol a légierőnél lett technikus. Beszélgetőpartnerem, Péter egy angol nyelvű bentlakásos iskolába került, anyja azt szerette volna, ha állatorvos lesz. De az egyetem drága volt, ezért inkább a Kanadai Királyi Rendőrakadémiára iratkozott be. Harminc évig volt a Kanadai Szövetségi Rendőrség nyomozója. Nyugdíjba vonulása óta biztosítási detektívként dolgozik a ma már 66 éves úr. Mint mondja, nyomozóként szeretett mindent tudni, de az európai rokonai közül csak az erdélyiekről hallott édesanyjától, aki 85 éves koráig élt, és sokat mesélt Székelyudvarhelyről. A tizenhárom éves korában elvesztett édesapáról viszont semmit nem tudott. Nem maradt róla más, csak egy fénykép és a hajójegye, amivel az Újvilágba érkezett. A kanadai hatóságok archívumaiból sikerült megszereznie az édesapja beutazásakor a csehszlovák útlevele alapján kiállított vámnyilatkozat másolatát, amiből megtudta, hogy Sabo Andras, 1898-ban "Solonká"-n született, de sokáig nem sikerült megtudni, hol van ez a helység. Főhősünk ekkor kanadai feleségével együtt beiratkozott egy magyar nyelviskolába, ahol az időközben a magyar nyelvet elfelejtő Szabó Péter tudatalattijából napról napra jött elő a gyerekkora óta nem használt anyanyelv. Ilonkával, a Budapestről kitelepült magyartanárnővel közösen tanulmányoztak egy, a 30-as években kiadott Csehszlovákia-térképet. Solonkához a Solovka (Szalóka egykori cseh neve) hasonlított a leginkább, így Szabó Péter elhatározta: az időközben Ukrajnához csatolt kis településre utazik feleségével és magyarul jól beszélő unkahúgával.
Így kerültek hát a kis faluba, s türelmetlenül várták, hogy bepillanthassanak az egyházi anyakönyvbe. A gyülekezeti pénztáros házához érve egyik alkalmi kísérőjének eszébe jutott, hogy az éppen szemben lakó idős Berta néni is tudhat valamit a keresett személyről. Szabó Péter hallani sem akart több találgatást, ő az anyakönyveket szerette volna minél előbb látni. De az időközben odahívott Pohodi Berta néni meglepte, hisz feltűnő pontossággal mesélte el a néhai Szabó András élettörténetét, majd a házába invitálta a vendégeket és gyorsan előkeresett egy régi fényképet, amely hátoldalán a következő felirat volt olvasható: "Szeretettel férjedtől emlékül". A kopasz férfi a fénykép láttán sírva fakadt, átölelte Berta nénit és így szólt: Megtaláltam a testvéremet! Drága testvérem!
Torokszorító pillanatok voltak ezek, s maga a történet is kalandregénybe illő. Egy Kanadában született magyar kinyomozta, hogy hol van apja szülőfaluja, elzarándokolhatott a sztálini lágerből történő hazajövetele után rögtön meghalt féltestvére, András sírjához, megismerhette apja első feleségének lányát, Bertát, unokatestvérét, Erzsébetet és unokáikat. "Valóságos csoda az, ami ma történt" - mondta a magyarul kis akcentussal, de tökéletesen beszélő Péter bácsi, aki bár sosem járt még apja szülőföldjén, mégis úgy érezte, otthon van.
Badó Zsolt
