Sólyom László határon túli püspököket fogadott

2005. december 2., 09:00 , 255. szám

Sólyom László magyar köztársasági elnök határon túli püspököket fogadott múlt csütörtökön a budapesti Sándor-palotában; hivatalba lépése óta az államfő először találkozott határon túli magyar egyházi vezetőkkel.

A mintegy kétórás, zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésen a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius egyház tizenhat magyar érseke, püspöke vett részt Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból.

Tempfli József nagyváradi katolikus püspök a találkozó után az MTI-nek elmondta: Sólyom László ígéretet tett arra, hogy mandátuma öt éve alatt mindent megtesz a határon túli magyarokért, amit hatásköre megenged, és igyekszik mielőbb felkeresni valamennyi területet. Az egyházak képviselői elmondták, mennyire "leértékelték" a magyarokat a tavaly decemberi népszavazás után - közölte.

Tőkés László királyhágómelléki református püspök elmondta: a köztársasági elnök "rendkívül érzékenyen és öntörvényű módon" viszonyult a kettős állampolgárság kérdéséhez.

A kormányzat képviselőivel folytatott megbeszéléseket úgy értékelte: nem volt elkerülhető a valóság és az ígéretek szembesítése; rendkívül kritikus hangvétellel, de rendkívül mértéktartó formában fejtettek ki bírálatot. Tőkés László közölte, hogy a jelenlegi kormányzati ciklusban minden őket érintő területen visszafejlődést, leépülést tapasztaltak, a népszavazás volt a "mélypont". Az egyházi vezetők kérték, hogy a költségvetési támogatás maradjon legalább az idei szinten, és vezessenek be kormányoktól független, állandó kerettámogatási rendszert, ami érdemi segítséget jelenthetne a határon túli magyar egyházak nemzetmegtartó tevékenysége szempontjából - tette hozzá. (MTI)