Ünnepelt a Révész Imre Társaság

Jubileumi kiállítás

2005. december 2., 09:00 , 255. szám

A fennállása 15. esztendejét méltató Révész Imre Társaság jubileumi képző- és iparművészeti kiállítással örvendeztette meg a megyeszékhely műértő közönségét. A RIT és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által szervezett tárlat ünnepélyes megnyitóját november 25-én tartották a Kárpátaljai Néprajzi Múzeumban.

A jelenlévőket és a vendégeket Magyar László, a RIT elnöke köszöntötte. Angyal Gabriella, a néprajzi múzeum igazgatója meleg szavakkal üdvözölte a kiállító művészeket, majd megköszönte eddigi munkájukat és állhatatosságukat az alkotásban, önkifejezésben. A RIT másfél évtizedes történetét Tóth Lajos festőművész foglalta össze, ecsetelte az elért sikereket, majd két kiváló művészre: Veres Péterre és Szemán Öcsi Ferencre emlékezett, akiket sajnálatos módon idő előtt veszített el a Társaság.

A Magyar Köztársaság Ungvári Magyar Főkonzulátusa nevében Ábrahám Ferenc és Viczián Tamás ungvári magyar konzulok vettek részt a tárlatnyitón. A jubiláló Révész Imre Társaság tagjainak Ábrahám Ferenc gratulált. Mint elmondta, a társaság számos – többek között Magyarországon is bemutatott – tárlatának népszerűsége bizonyítja, hogy művészetükre van igény, mondanivalójuk eljut az értő közönséghez. Dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy a RIT 15 éve éppen olyan emberpróbáló időszakra esett, amikor világbirodalmak, politikai rendszerek omlottak össze. Ám a művészcsapat együtt maradt, alkot, kiállításokat szervez, könyveket, kiadványokat jelentet meg – s ehhez csak gratulálni lehet.

A megnyitó részeként József Attila verseiből készült irodalmi összeállítást adtak elő az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Gyermekstúdiójának tagjai, hangulatos gitármuzsikát játszott Andrij Kohan, az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskola diákja.

A kiállító kárpátaljai magyar alkotók – Berecz Margit, Erfán Ferenc, Hidi Endre, ifj. Hidi Endre, Hrabár Natália, Iván Ambrus, Jankovics Mária, Kolozsvári László, Magyar László, Matl Péter, Őri Mihály, Réti János, Riskó György, Szocska László, Tóth Lajos, Veres Péter, Szemán Ferenc, Veres Ágota, Kulin Ágnes, Kopriva Attila – munkáit december közepéig láthatja a közönség. A tárlatot a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Illyés Közalapítvány és a KMKSZ támogatta.

P. Zs.