Elhibázott a kollektív bűntudat gerjesztése

2005. december 16., 09:00, 257. szám

Még él a kommunizmus a nemzet fogalmának megítélésében - mondta Kövér László a Polgárok Házában. A Fidesz választmányi elnöke szerint ezt a felfogást kell legyőzni ahhoz, hogy megtörténjen a rendszerváltoztatás.

A nemzet ügyében nem volt rendszerváltás - mondta a Fidesz választmányi elnöke a Polgárok Házában rendezett megemlékezésen. Kövér László szerint a december 5-i népszavazás tanulsága, hogy mindig lesznek, akikkel nem lehet mit kezdeni.

"Ilyen a határon túli nyomda, amelyben a nemet támogató szórólapot nyomták. Az erdélyi áttelepült, aki idézőjelbe téve szakmai alapon, fősajtósként szolgálta a nem kampányát. A politikus, akinek egyetlen reménye a túlélésre az, hogy gyűlöletkeltéssel a nemzet két felét egymás ellen játssza ki" - mondta Kövér László.

A Fidesz választmányi elnöke ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a politikai paletta túlfelén is voltak olyanok, akik kiálltak a kettős állampolgárság mellett.

Tőkés László királyhágó-melléki református püspök elhibázott dolognak tartja a kollektív bűntudat gerjesztését. Tőkés László egy katolikus plébánossal közösen áldotta meg az úgynevezett Kondra-keresztet, amelyet egy gyimesi pásztorlegenda alapján formáztak meg: a legelőt kettéosztani akaró pásztor magát vágja ketté kaszájával. (hirtv.hu)