Komlós Attila a HTMH új vezetője

2006. január 6., 09:00 , 260. szám

Január 2-án Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) bemutatta Komlós Attilát, akit még decemberben a hivatal új elnökének jelöltek - erősítették meg lapunk érdeklődésére a HTMH-ban.

Az MTI és a Népszabadság információja szerint Komlós Attilát Gyurcsány Ferenc javasolta a HTMH élére; az elnök kinevezése a külügyminiszter jogköre.

Mint emlékezetes, a magyar külügyminiszter még július 4-én - saját kérésére - mentette fel Bálint-Pataki Józsefet, a HTMH elnökét tisztségéből. Az intézményt azóta megbízott elnökként Szabó Béla, a hivatal helyettes vezetője irányította, akit a magyar kormány a csíkszeredai főkonzulátus-vezetői posztra jelölt.

Komlós Attila régi szereplője a magyar közéletnek. A lelkész képzettségű Komlós sokáig különféle egyházi tisztségeket töltött be, egyebek között a református sajtóban dolgozott. Szerepet vállalt a Magyarok Világszövetségében és az Anyanyelvi Konferenciában is. Mint a Népszabadság írja, neve egy időben szóba került III/III-as ügyekkel kapcsolatban is. A gyanút az Anyanyelvi Konferencia tagjaihoz írott levélben cáfolta. Komlós Attilát sokáig a nép-nemzeti tábor tagjaként tartották számon. Az elmúlt években fokozatosan közelebb került a mostani kormánykoalícióhoz. Állítólag jó viszonyt ápol az MSZP népi baloldali áramlatával.

A HTMH-t az egyik legvitatottabb intézménynek tartják napjainkban, főleg az emlékezetes Mucuska-botrány hatására. A jelek szerint Bálint-Pataki távozása óta a hivatal meglehetősen szétzilált állapotban van. Rendbe tevése Komlós Attila feladata lehet majd - véli a Népszabadság.

Komlós Attila a jövőbeni terveiről elmondta: meglátása szerint mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz a határon túliakért, részleteiben is meg kellene ismertetni a lakossággal. Véleménye szerint "jobban oda kell figyelni" arra, hogy a "határon túli" fogalma és tartalma gyorsan változik, s a Kárpát-medencei országok uniós taggá válása gazdagítja a határon túli magyarság kapcsolattartását az anyaországgal.

Komlós Attila szerint a jövőben arra kellene törekedni, hogy a "támogató és támogatott" viszony helyett partnerséget alakítsanak ki a határon túli kisebbséggel. (MTI/Népszabadság.hu/Kárpátalja)