Sorsunk nagymértékben függ attól, hogyan szavazunk

Folytatódnak a KMKSZ alapszervezeti közgyűlései

2006. január 20., 09:00 , 262. szám

Január 11-17. között 16 KMKSZ-alapszervezetben tartották meg a beszámoló közgyűlést a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban. Minden gyűlésen részt vett Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, valamint az illetékes középszintű elnökök: Bakancsos László és Milován Jolán. Az alapszervezeti elnökök beszámoltak az elmúlt évben elvégzett munkáról, Kovács Miklós és a szövetség alelnökei a tavaszi választásokkal kapcsolatos kérdésekről tájékoztatták a tagságot.

Csonkapapiban Ködöböcz Ferenc alapszervezeti elnök számolt be a 2005-ös rendezvényekről és felvázolta a jövő évi terveket.

Hetyen KMKSZ-alapszervezetének elnöke, Tóth Irén a tagság előtt álló feladatokra helyezte a hangsúlyt, melyek megoldása nagymértékben függ a közelgő választások eredményétől.

Rafajnaújfaluban Lénárt Rozália helyi elnök beszámolójában elhangzott, hogy a tagság annak ellenére gyarapodott, hogy a településről sokan elköltöztek, kivándoroltak. A választásokról szólva Kovács Miklós elmondta, hogy mivel kisebbségben vagyunk, sorsunk jelentős mértékben attól függ, hogyan alakul a nagypolitika Ukrajnában és Magyarországon, de ez nem ment fel minket a személyes felelősség alól.

Zápszonyban Gerzánics Ilona elnök beszámolója után a község szépítésével kapcsolatos terveikről szólt. Kovács Miklós tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a KMKSZ elfogadott egy etikai kódexet, amelyhez felhívásunk ellenére a megbékélést gyakran sürgető ellenfeleink nem kívántak csatlakozni. De reménykeltő, hogy a kárpátaljai magyarság nagyobb része elvi alapon szavaz, ők a potenciális KMKSZ-szavazók. Bakancsos László azt hangsúlyozta: fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni, válasszanak a járás élére új módon gondolkodó, mindenki javára tevékenykedő vezetőket.

Sárosorosziban Cséke Ilona alapszervezeti elnök rendezvényeik közül kiemelte a hagyományos járási mesemondóversenyt, melynek sikerét igazolja a versenyzők évről évre növekvő száma. Kovács Miklós figyelmeztetett: lesznek, akik a választáson majd valamelyik ukrán párt mellett agitálnak, ez a magyarság elleni árulás, mert az így vesztett szavazatok elvesznek a magyar ügy számára. Bakancsos László a távlati célokról, a Tiszamelléki járás és az önálló magyar tankerület létrehozásáról beszélt.

Benében az összegyűlt tagokat, vendégeket Molnár László helyi elnök köszöntötte, aki a rendezvények sorából a Szent István-napi megemlékezést, a Borzsa-parti pikniket emelte ki. Bakancsos László hangsúlyozta: fontos, hogy nyerjünk a választásokon, hogy becsületes emberek vezessék a magyarságot, akik a település lakóival együtt tervezik meg közös sorsukat.

Haláboron Kádár Szilvia elnök beszámolójában elhangzott, hogy gyarapodott a tagság, azonban néhány rendezvényt hely hiányában nem tudtak megtartani. Kovács Miklós kiemelte: az elkövetkezendő választás tétje, hogy ki képviseli a kárpátaljai magyarságot a helyi önkormányzatokban.

Badalóban Balogh Zoltán elnök a legjelentősebb rendezvényekről, nemzeti ünnepeink méltatásáról szólt. A választásokat illetően elhangzott: minden emberben tudatosítani kell szavazatának fontosságát a magyar ügy szolgálatában.

Tiszacsomán Rácz János helyi elnök beszámolóját követően Kovács Miklós arra emlékeztetett, hogy a státustörvény, a magyar gyermekeknek járó oktatási-nevelési támogatás a KMKSZ kitartó munkájának eredménye, bár egyesek erről hajlamosak megfeledkezni, s a babérokat más szervezetek aratják le. Pősze Attila, Tiszacsoma polgármestere arra szólította a jelenlevőket, ne engedjenek más, idegen pártok anyagi befolyásának, ne hagyják magukat megtéveszteni.

Nagyberegen Bálint András elnök beszámolójában elmondta, hogy az alapszervezet számos rendezvényt, megemlékezést bonyolított le. Kovács Miklós szerint tisztább választások várhatók, amenynyiben az ellenfeleknek már nem áll rendelkezésre a korábbi mértékben az úgynevezett adminreszursz.

Beregújfaluban Tóth Ferenc alapszervezeti elnök beszámolója után Kovács Miklós a várható adminisztrációs reform lehetséges kedvező következményeiről szólt.

Kígyós KMKSZ-alapszervezetének elnöke, Kész Elemér polgármester is számottevő eredményekről számolhatott be. A falu a KMKSZ-alapszervezet kezdeményezésére vált önállóvá, a tagság szervezőmunkájának köszönhető nagyrészt a földgáz bevezetése, évente falunapot rendeznek, postafiókot létesítettek, hozzájárultak az óvoda, a felcserközpont és a templom korszerűsítéséhez. Kovács Miklós válaszolt a tagság kérdéseire, Horkay Sámuel, a KMKSZ BKSZ alelnöke hangsúlyozta: amit idáig a KMKSZ megígért, azt be is tartotta, ez a szövetség tekintélyének alapja. Tehát minden esély megvan arra, hogy a tisztességes, közösségünk jövőjéért felelősséget érző magyarok szavazatait megszerezze.

Tekeházán Kócsi Ernő helyi alapszervezeti elnök köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: "Szövetségünk 17 évvel ezelőtti megalakulásával egy valódi érdekvédelmi szervezet jött létre. Minden ellenpropaganda ellenére a KMKSZ soha nem adja fel elveit, markánsan megfogalmazza céljait és meg is valósítja azokat." Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke a soron következő választások jelentőségéről szólt. Kovács Miklós beszédében részletesen kifejtette a választásokkal kapcsolatos tudnivalókat majd Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke válaszolt a feltett kérdésekre.

Gödényházán Kolozsvári Sándor köszöntője után Kovács Miklós elnök elmondta: "Fontos, hogy e település maroknyi magyarsága ne engedjen az ukrán pártok agitációjának, hanem összefogva, szavazataikkal a magyar közösség győzelmi esélyeit növeljék." A közgyűlésen elhangzott: a kárpátaljai magyarság az egyetlen olyan kisebbség Ukrajnában, amelynek bejegyzett pártja van.

Feketeardóban Kovács Miklós kijelentette: most először lesz arra lehetőség, hogy a magyarok lélekszámuknak megfelelően legyenek képviselve a megyei és a Nagyszőlősi Járási Tanácsban. "Mi nem árulunk zsákbamacskát, jelöltjeink nevei ismertek. Elkötelezett emberek ők, akiknek a feladata az lesz, hogy az eddiginél sokkal nagyobb súllyal képviseljék a magyar érdekeket a megyei és járási tanácsokban."

Milován Sándor elmondta: Nagyon fontos, hogy a szavazatainkat ne adjuk el, ne forgácsoljuk szét, hanem a saját ügyünk és az ukrán demokrácia érdekében hasznosítsuk."

Végül Gacs Tibor helyi alapszervezeti elnök beszámolt az elmúlt évi munkáról és vázolta az újabb feladatokat.

Szőlősgyulán 153 helybeli vett részt a KMKSZ-alapszervezet közgyűlésén. Csetneki Katalin elnök a legnagyobb eredményként arról szólt, hogy a márciusi választásokat követően, 50 év után újra önálló tanácsa lesz a községnek. A falu önállóvá válásáról már megszületett a döntés, s az alapszervezeti elnök köszönetet mondott ezért a KMKSZ Brenzovics László által vezetett megyei tanácsi frakciójának. Tételesen felsorolta a helyi elnök azokat az eredményeket, amelyeket a megalakulása óta eltelt 17 év alatt elért a Szövetség. Közöttük a legújabbat, hogy ugyanaznap teleházat avatnak a községben. A gyűlésen jelen levő néhány UMDSZ-tag provokatív megjegyzései nyomán parázs vita alakult ki arról, hogy országunknak Európa vagy az orosz befolyás felé kell-e orientálódnia... Megnyugtató, hogy a KMKSZ-tagok megszólalásaiból egyértelművé vált: véleményük szerint a magyarság számára az európai demokrácia elérése a cél.