Közgyűlések Ugocsában

2006. január 27., 09:00 , 263. szám

A Nagyszőlősi járás KMKSZ-alapszervezeteiben tartottak közgyűléseket az elmúlt héten, melyeken részt vett Kovács Miklós elnök, Milován Sándor alelnök és Milován Jolán, a Nagyszőlősi Középszintű Szervezet elnöke.

A KMKSZ Akli Alapszervezetének közgyűlésén Valkócz Tamás elnök köszöntötte a vendégeket, s tartott beszámolót. Kovács Miklós beszédében ecsetelte a Szövetség előtt álló feladatokat, majd válaszolt a kérdésekre. Az egyik alapvető téma az volt, hogyan alakult a KMKSZ kapcsolata az ukrán és a magyar állammal.

Az Aklihegyi Alapszervezet közgyűlését Mica Ildikó alelnök nyitotta meg. Kovács Miklós megvilágította a KMKSZ álláspontját a választásokkal kapcsolatban. A felmerült kérdések nyomán megvitatták az iskolai vallásetika-tanítás tervezett bevezetését.

Batáron Kovály Angéla alapszervezeti elnök beszámolt az elvégzett munkáról, rendezvényekről, melyek közül a legsikeresebbként a március 15-ei megemlékezést, valamint a farsangi bált emelte ki. Kovács Miklós a választások kapcsán arra szólította fel a jelenlévőket, ne ukrán pártokra szavazzanak - mert azzal a kárpátaljai magyarság további érvényesüléseinek esélyét rontják -, hanem a "KMKSZ" UMP-re. Ezután Milován Sándor, alelnökkel és Milován Jolán járási elnökkel együtt válaszoltak a feltett kérdésekre.

Nevetlenfaluban Budaházi Kornélia alapszervezeti elnök éves beszámolójában legsikeresebb rendezvénynek a március 15-ei ünnepséget és a novemberben megtartott, a háromnapos munkára elhurcoltak emlékére rendezett megemlékezést tartotta. Kovács Miklós elnök a múltra visszatekintve elmondta: "Ugocsában a magyarok a lakosság több mint ź-ét teszik ki, de a képviselőtestületben az itteni képviselők száma soha nem érte el ezt az arányt, akárcsak az Ungvári járásban. A mostani választásokon a KMKSZ győzelme alkalmat adhat arra, hogy megfelelő számban kerüljenek be képviselők a Nagyszőlősi Járási Tanácsba, s azt is el lehet majd érni, hogy ez a testület minőségileg is jobb legyen."

Csepében a KMKSZ csepei és csomafalvai tagsága tartott alapszervezeti közgyűlést. Az alapszervezeti elnöki tisztséget ötödik éve betöltő Szerbák Lenke külön üdvözölte Fülep Endrét, a helyi szervezet alapító tagját, első elnökét. Kovács Miklós megyei elnök hangsúlyozta: magyar közélet nélkül nem maradhat fenn a magyar nemzet Kárpátalján, ezért különösen fontos, hogy a tavaszi választásokon a magyar szavazók a magyar közösségi érdekeket szolgáló pártra adják voksaikat. Milován Sándor megyei alelnök annak történelmi jelentőségére mutatott rá, hogy a Kárpátalján élő magyaroknak hatvan év után most először van lehetőségük érdemben beleszólni abba, kik képviseljék érdekeket a járási, megyei tanácsban. Milován Jolán, a járási középszintű szervezet elnöke megköszönte a tagságnak, hogy 17. éve kitart a KMKSZ és az általa képviselt magyar ügy mellett.

A Királyházai Alapszervezet közgyűlésén is üdvözölték az alapszervezet alapítóját és első elnökét: Munkácsi Károlyt. Varga Zoltán jelenlegi alapszervezeti elnök a királyházai magyarság vészes fogyására mutatott rá, amit elsősorban a magyar óvoda/iskola hiányának tudott be. "Az egymásrautaltság érzése mélyebb tartalmat nyer Királyházán, ahol a magyar családok jelentős kisebbségben kell, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat. Ahhoz, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség létszámához mérten arányos súllyal intézhesse ügyeit a helyi közigazgatásban, tavasszal bizonyítania kell, hogy van, szervezetten létezik" - mondta beszédében Kovács Miklós KMKSZ-elnök. A hozzászólások során felmerült kérdések megvitatásában Milován Sándor alelnök és Milován Jolán járási elnök is részt vett.

Forgolányban Vass Mária alapszervezeti elnök beszámolóját követően Kovács Miklós ismertette az elkövetkező választás jelentőségét. Ennek kapcsán hangsúlyozta: "A KMKSZ tiszta, becsületes választást akar, s a siker érdekében fontos, hogy senki se hagyja magát megtéveszteni."

Újakliban Papp József elnök beszámolt az elmúlt évi eseményekről és a távlati célokról. Elhangzott, hogy a községben szeretnének egy új iskolát. Milován Sándor alelnök beszédében a KMKSZ egyik legnagyobb "fegyvertényének" a "KMKSZ" UMP bejegyzését nevezte: "Ha ezt nem tettük volna meg, a magyarok csak ukrán pártokra szavazhattak volna, akik minden bizonnyal nem juttattak volna be magyar embereket képviselőknek. Így viszont, hogy ezt megtettük, nagy eséllyel indulhatunk az elkövetkező választáson."

Karácsfalván Gorondi Albert alapszervezeti elnök köszöntötte a vendégeket és a megjelent tagokat. Kovács Miklós az elkövetkező választás kapcsán a helyes, meggondolt szavazás fontosságát emelte ki, hogy ne ismétlődjenek meg a 2002-es események, amikor érvénytelen szavazatok következtében is jelentős számú szavazatot veszített a KMKSZ. Majd arra szólította fel a jelenlévőket, győzzenek meg másokat is arról, mennyi minden múlik az elkövetkezőkön.

Tiszakeresztúrban Gerendely Béla alapszervezeti elnök köszöntötte az egybegyűlteket, emlékeztetve a jelenlévőket a magyar kultúra napjára, a nemzeti himnusz 183 évvel ezelőtti születésére. Ezt követően egyperces néma csönddel emlékeztek meg a nemrég elhunyt Gerendely Istvánról, a KMKSZ tiszakeresztúri alapszervezetének egyik alapító tagjáról. Kovács Miklós üdvözölte a megjelenteket, megköszönve a tagság eddigi munkáját, majd elemezte a KMKSZ jelenlegi esélyeit, illetve szólt a március 26-i választásról. Milován Sándor biztosította a jelenlévőket, hogy a KMKSZ 17 év után is minden körülmények között a kárpátaljai magyarság érdekeit fogja képviselni és helytáll. Végezetül Gerendely Béla abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy a választáson a helyi alapszervezet becsületesen, következetesen ki fog állni a magyar ügy mellett.

F. Zs.-P. Zs.