Az anyanyelv ápolásának jegyében

Karádi-verseny Beregszászban

2006. február 3., 09:00 , 264. szám

Mind népszerűbb a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában hagyományosan ilyentájt megrendezésre kerülő Karádi László helyesírási és nyelvhasználati verseny. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett, s nevében a vendéglátó beregszászi iskola egykori neves tanárának emléket állító vetélkedőre idén 135-en neveztek be Kárpátalja 17 iskolájából Aknaszlatinától egészen Szürtéig.

A diákokhoz és felkészítő tanáraikhoz szólva dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke örömének adott hangot, amiért ez az anyanyelvápolás szempontjából oly fontos esemény mind több fiatalt és tanárt mozgat meg. A rendezvényt idén is megtisztelte jelenlétével a névadó leánya, Györffyné Karádi Mária, s ott volt a versenyzőkkel és érdeklődőkkel zsúfolásig töltött teremben Braun Éva, a megyei pedagógus-továbbképző intézet magyar módszertani kabinetjének vezetője is.

Mint azt a szervezők megfogalmazták, az általános és középiskolák, illetve líceumok, gimnáziumok tanulói számára meghirdetett verseny célja az anyanyelv megőrzése és ápolása, a helyesírási készség fejlesztése, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének erősítése volt. Azoknak a végzős diákoknak, akik 1-5. helyezést értek el a versenyen, 20-4 hozott pontszámot számítanak be felvételizéskor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának azon szakain, ahol magyar nyelvből kell felvételi vizsgát tenni. A középiskolák 10-11. és a gimnáziumok, líceumok 10-12. évfolyamos diákjai külön kategóriában versenyeztek.

A P. Punykó Mária (elnök), Marton Erzsébet, Berki Károly összetételű zsűri döntése alapján az egyes korosztályok versenyének győztesei a következők voltak: 5. osztályosok: Nagy Flóra Boglárka (Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG), felkészítő tanára Barta Gabriella); 6. osztályosok: Pallay Mária (BMG, Jánosi Terézia); 7. osztályosok: Máté Brigitta (BMG, Riskó Márta); 8. osztályosok: Vorcsák Viktória (4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola, Huszti Andrea) és Nagy Brigitta (BMG, Barta Gabriella) megosztva; 9. osztályosok: Kiss Julianna (BMG, Horkay Zsuzsa); 10. osztályos középiskolások: Balla Edina (Mezőkaszonyi Középiskola, Balogh Andrea); 11. osztályos középiskolások: Balla Kitti, (Mezőkaszonyi Középiskola, Varga Éva); gimnáziumi VI.-líceumi I. osztályosok: Görög Nikolett (BMG, Riskó Márta); gimnáziumi VII.-líceumi II. osztályosok: Salánki Ágnes (BMG, Horkay Zsuzsa); gimnáziumi VIII.-líceumi III. osztályosok: Lődár Erika (BMG, Kocsis Mária).

hk