"A politika nem intrika, hanem érdekvédelem"

KMKSZ-alapszervezeti közgyűlések megyeszerte

2006. február 3., 09:00 , 264. szám

Rendben folytatódott Kárpátalja-szerte az alapszervezeti közgyűlések levezetése. A tagság a választások közeledtével egyre nagyobb érdeklődést tanúsít az ezzel kapcsolatos kérdések iránt, amelyekkel kapcsolatban a KMKSZ elnökétől, Kovács Miklóstól és a szövetség vezető tisztségviselőitől kaphattak részletes felvilágosítást.

A Nagyszőlősi Városi Alapszervezet közgyűlésére közel 200 fő részvételével került sor. Nagy Klára elnök beszámolójában elmondta, hogy az elmúlt tizenhét évben a KMKSZ mindig felvállalta a város magyarságának célkitűzéseit, problémáit és munkálkodott ezek megoldásán. Idén többek között Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából tartanak ünnepélyes koszorúzást a zeneszerző mellszobránál, májusban pedig Bartók-konferenciát és emlékműsort is szerveznek. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke az egyik legszervezettebb KMKSZ-alapszervezetnek nevezte a nagyszőlősit. Mint mondta, a nagyszőlősi járási és városi tanácsi választásokon áttörés történhet: most jött el a lehetőség arra, hogy a vidék magyarsága számarányának megfelelő képviselethez jusson és hozzájáruljon a magyar érdekvédelemhez. Most először a magyarok magyar pártra, mégpedig a "KMKSZ" UMP-re szavazhatnak. "Egyértelmű jogosítvány kell ahhoz, hogy valaki a közösség nevében eljárhasson. Ez nem más, mint a magyar szavazatok többségének a megszerzése.

Az az eredmény, melyet a "KMKSZ" UMP és az UMDP el fog érni az önkormányzati választásokon, világos bizonyítvány lesz arról, kinek mekkora a súlya, ki milyen mértékben szólhat a magyar közösség nevében. Korábban ezt a felhatalmazást csak a magyar körzetben lehetett megszerezni. Most minden magyar nemzetiségű választópolgár részt fog venni ebben a döntésben, a tömbvidéken kívüli szórvány- és a városlakók is" – mondta Kovács Miklós. A parlamenti választásokkal kapcsolatban elmondta: számunkra arról szólnak, hogy megmutassuk, politikai ellentételezés nélkül, maguktól a kárpátaljai magyar szavazók nem támogatják jámboran az ukrán pártokat. Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy a "KMKSZ" UMP nagyszőlősi szervezete önkormányzati képviselőjelöltjei listájára olyan személyeket vett fel, akik mögött egy-egy magyarságintézmény áll.

Bátfán Kovács Miklós az új választási rendszer előnyeiről és hátrányairól beszélt. Elmondta, optimális esetben az Ungvári Járási Tanácsban 20 tagú KMKSZ-frakció is lehet a választásokat követően, tehát végre létszámarányának megfelelően képviseltetheti magát a járás magyarsága. Dr. Soós Kálmán járási elnök a jelenlévőket arra kérte: "Ki-ki a maga környezetében mondja el mindenkinek az igazságot, és akkor nem kétséges, hogy mi lesz a választás végeredménye." A tagság a lemondott Jánosi Natália helyett Bódi Tündét választotta elnökké, az alapszervezet titkára Híres Beáta lett.

Császlócon Roják Mária, az alapszervezet elnöke nyitóbeszédében felsorolta az elmúlt év legfontosabb eseményeit, eredményeit. Az egyik legnagyobb sikerként könyvelte el, hogy végre Császlóc is csatlakozhatott a Teleház-programhoz. Kovács Miklós beszédében kiemelte annak jelentőségét, hogy két évvel ezelőtt Császlóc különválásával létrejöhetett az Ungvári járásban egy újabb önálló magyar község.

Nagygejőcön Györke Róbertnek, az alapszervezet elnökének beszámolója után Kovács Miklós rámutatott: el kell érni, hogy a választási részvétel a magyarok körében ne legyen alacsonyabb az ukránokénál. Mindent meg kell tenni azért, hogy ez a statisztika javuljon, mert csak úgy lesz létszámarányunknak megfelelő képviseletünk a megyei és járási tanácsban. Elhangzott, hogy a helyi választásokon induló polgármesterjelölt és a helyi képviselőjelöltek nagy része KMKSZ-tag.

Gálocson Molnár László elnök beszámolt az alapszervezet tevékenységéről, majd döntöttek arról, hogy 2006-ban kopjafát állítanak az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére, amely a környező hét kis ungi falu zarándokhelye lehetne, ahol évente közös megemlékezéséket tartanának. A jelen lévő tagok hangsúlyozták, hogy mindenben támogatják a szövetséget, és mindent megtesznek a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt választási győzelméért.

Korláthelmecen Gortvay Gizella alapszervezeti elnök tartott beszámolót az elmúlt évben elvégzett munkáról, majd a közgyűlés résztvevői döntöttek arról, hogy idén farsangi bált és március 15-i megemlékezést szerveznek, illetve lépéseket tesznek a temető rendbentartásának ügyében. Az alapszervezeti elnök arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy veszélybe került a helyi magyar iskola, hisz újabban a magyar szülők is inkább az ukrán iskolába adják gyerekeiket. Kovács Miklós elnök a várható választási küzdelmek kapcsán elmondta: "Aki magyar létére ukrán pártok mellett agitál, a magyar ügytől viszi el a szavazatokat."

Ráton Illár Lénárd elnök az elmúlt év legfontosabb eredményeként kiemelte, hogy kopjafát állítottak az 1848-as magyar forradalom ráti származású résztvevőinek emlékére. Kovács Miklós elnök beszédében hangsúlyozta: a KMKSZ számára a megyei tanácsi választás lesz a legfontosabb, hisz ez dönti majd el, hogy a következő öt évben ki léphet fel jogosan a kárpátaljai magyarság nevében. Az Ungvári Járási Tanácsban szinte biztos, hogy koalíciós tényező lesz a KMKSZ-frakció, ami különleges lehetőség a magyar érdekvédelemnek elkötelezett Szövetség számára – mondta a KMKSZ elnöke. A közgyűlés immár ötödik alkalommal választotta meg Ráton az "Év emberét", ezúttal Bartha Zsolt helyi református tiszteletes személyében.

Kovászón Szviscsu László elnök beszámolójában legfontosabb elért eredményként említette a magyar nyelv fakultatív oktatását a településen. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke beszámolt a szövetség legfontosabb feladatairól, kiemelve a választásokkal kapcsolatos célokat, tennivalókat, valamint elemezte a jelenlegi ukrajnai belpolitikai helyzetet. Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke kiemelte: "Csak akkor tudjuk a Beregszászi járás érdekeit képviselni, amenynyiben a járás lakosságától megfelelő támogatást fogunk magunk mögött tudni."

Nagymuzsalyban Vidnyánszky József alapszervezeti elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Beszámolójában emlékeztette a tagokat a közelgő választásokra, s egyben a polgármester-választás fontosságára is felhívta a figyelmet. A tagok közül többen nemtetszésüket fejezték ki a falu első emberének eddigi munkája miatt. Az elégedetlenségek másik pontját a helyi középiskola igazgatójának lemondását követően kialakult jelenlegi helyzet képezte. Brenzovics László alelnök beszédében méltatlannak nevezte a településen uralkodó állapotokat. Kiemelte: Nagymuzsaly olyan település, ahol több pénzt termelnek, mint amit elköltenek, ennek ellenére állandó problémát jelent a környezetszennyezés, az ivóvíz-ellátás, az, hogy nincs a faluban működő kultúrház sem stb. "Nyilvánvalóan a probléma abban gyökerezik, hogy egyesek nem a közösséget, hanem csak saját önös érdekeiket tartják szem előtt. Arra kérem önöket, vegyék saját kezükbe sorsuk irányítását. Ne hagyják magukat megtéveszteni, hanem fogjanak össze a magyarság érdekében" – mondta Brenzovics László, majd biztosított mindenkit arról, hogy a KMKSZ a jövőben is képviselni fogja érdekeiket. A közgyűlés hangulatát a Ficseri Gyermekstúdió és az alapszervezeti tagok verses-énekes műsora tette még emelkedettebbé.

Az Őrdarmai KMKSZ Alapszervezet közgyűlésén Kovács Miklós és Soós Kálmán járási elnök a politikai helyzetről beszélt. Elhangzott, hogy Őrdarmán az ukrán szavazók közül is sokan szimpatizálnak a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párttal, hisz ez kimondottan egy kárpátaljai párt, nem képvisel semmilyen kijevi vagy donyecki klánt, és céljainak nagy része minden helybéli számára egyaránt fontos. Mackó István, az őrdarmai KMKSZ-alapszervezet elnöke köszönetet mondott a szövetség vezetőinek a bizalomért, hisz ő került a KMKSZ járási választási listájának második helyére, majd elmondta: azon munkálkodnak, hogy lehetőleg már szeptembertől bevezessék a magyar nyelv fakultatív oktatását a helyi ukrán iskolában.

Ungtarnócon Kiss Klára elnök beszámolója után Kovács Miklós és Soós Kálmán tájékoztatta a tagságot a KMKSZ választásokkal kapcsolatos álláspontjáról. A közgyűlés résztvevői közül többen érdeklődtek a Szülőföld Alap támogatásának igazságtalan elosztása körül kialakult helyzetről, és nehezményezték, hogy a magyar kormány az UMDSZ által felügyelt sajtó aránytalanul nagy támogatásával beavatkozik a kárpátaljai magyarság ügyeibe. Az alapszervezet közgyűlése végül elhatározta, hogy februárban "batyusbált" szervez.

Pallóban Timkó Gyula, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke számolt be a tagságnak az elvégzett munkáról, és elemezte a határmenti kistelepülés gondjait. Soós Kálmán, a járási szervezet elnöke megköszönte a gyűlésen megjelenteknek azt, hogy fontosnak tartják közösségünk jövőjét, és arra kért minden jelenlévőt, hogy a közgyűlésen hallottakról beszéljen családtagjainak, ismerőseinek, rokonainak.

Sislóc és Botfalva KMKSZ-alapszervezetei közös közgyűlést tartottak. Mindkét alapszervezet új elnököt választott: a sislóciak Medve Andreát, a botfalvaiak pedig Mikula Saroltát, akiknek a rendezvényen jelen lévő Kovács Miklós és Soós Kálmán elsőként gratulált. A későbbiekben Kovács Miklós válaszolt a megjelentek választásokkal kapcsolatos kérdéseire, tájékoztatta a tagságot a KMKSZ álláspontjáról és törekvéseiről, illetve beszélt a választás technikai lebonyolításának összetettségéről.

bj-bzs-fzs-rt