Régiségkereskedés: gazdagok mulatsága vagy üzlet?

A jómódúak egyre inkább ráéreznek az antik holmik vásárlásának ízére, így nem csoda, hogy az országban mind több a kereskedő és az árverés. Kijevben a tervek szerint hamarosan már heti két alkalommal tartanak majd rendszeres aukciókat.

Aki nem próbálta, nem is tudhatja, mit jelent licitálni és megszerezni egy szép és/vagy értékes tárgyat árverésen – állítják mind többen immár Ukrajnában is. Persze az átlagos ukrán állampolgár aligha értheti meg, hogyan lehet pusztán "sportból", vagy akár a szép iránti rajongásból, esetleg üzleti megfontolásból elkölteni néhány perc leforgása alatt több ezer dollárt. Meg kell azonban barátkoznunk a gondolattal, hogy egyre többek számára elérhető a licitálás valamely általuk arra érdemesnek tartott tárgyra.

Ha tehát valaki manapság úgy dönt, hogy mindenképpen szüksége van például egy 19. század végi bronz kandallóórára, melynek kikiáltási ára 1100 dollár, ma már bátran beszállhat a licitálásba, bár úgy is alakulhat, hogy végül a kikiáltási ár dupláját kell majd leszurkolnia. A fenti összeg mindazonáltal egyáltalán nem tekinthető rendkívülinek. Egy-egy jelentősebb 19-20. századi orosz vagy ukrán festő alkotásának kikiáltási ára átlagosan 7 ezer dollár körül mozog a fővárosban, de előfordult már, hogy 30-40 ezer dollárért kínáltak festményt eladásra. A nagyobb értékű tárgyak árát a licitálás során azután általában 2-3-szorosukra, a kisebb értékűekét viszont akár 8-9-szeresükre is feltornázhatják.

Ukrajnában a kilencvenes évek eleje óta rendeznek árveréseket, ám azok valójában csak az elmúlt néhány évben kezdenek valóban rendszeres, jelentős érdeklődésre számot tartó, s nem utolsó-sorban nagy forgalmat lebonyolító eseményekké válni. Ugyancsak a közelmúlt fejleménye, hogy immár a vidéki nagyvárosokban sem számít rendkívüli eseménynek egy-egy aukció. Az árverések szervezői szerint mindazonáltal még mindig igencsak az út elején járunk az efféle események gyakorisága, a vételre felajánlott tárgyak mennyisége és minősége, illetve az üzleti forgalom tekintetében.

Összességében elmondható, hogy máris jól jövedelmező üzletről van szó, hiszen az aukciószervezők nyeresége 20 százalék körüli. Ráadásul e téren is van még hová fejlődniük, hiszen Nyugaton, ahol ennek a "műfajnak" esetenként több száz éves hagyománya van, nemritkán 40 százalék körüli nyereségkulccsal dolgoznak.

Az üzletág forgalma mindazonáltal nálunk még meglehetősen csekély. Az ismertebb és jelentősebb rendezvények forgalma ugyan elérheti, esetenként meg is haladhatja a 200 ezer dollárt, a kevésbé jelentőseké azonban ennél egy nagyságrenddel szerényebb.

Hogy kik az árverések rendszeres látogatói, az csak ritkán kerül nyilvánosságra, mert a magas rangú tisztviselők, a gazdag üzletemberek vagy megbízottaik, a régiségkereskedők egytől egyig jobb szeretnek névtelenek maradni, s az aukciók szervezői is abban érdekeltek, hogy minél kevesebb információ szivárogjon ki ügyfeleikről és vásárlásaikról.

Figyelemre méltó a gyűjtők és a kereskedők részéről megnyilvánuló élénk érdeklődés. A hozzáértők ennek ugyancsak örülnek, mivel az üzlet fejlődésének fontos feltétele a megfelelő gyűjtői-kereskedői-vásárlói réteg kialakulása. Az árverésekhez, a régiségkereskedelemhez ugyanis mindenekelőtt régiségekre van szükség. E tekintetben pedig az ukrán piac ma még meglehetősen szegényesnek számít. A szovjet érában aligha jöhettek létre számottevő magángyűjtemények, melyek folyamatosan táplálnák a piacot. Nem csoda éppen ezért az sem, hogy a makacsabb és tehetősebb gyűjtők mind gyakoribb vendégei a nyugat-európai kereskedőházak árveréseinek, beleértve a legrangosabbnak számító Christie’s-t és a Sotheby’s-t is.

Tény, hogy a kereslet mind számottevőbb. Manapság az árverési tételek mintegy 70 százaléka általában azonnal elkel, további 20 százalékuk pedig 2 héten belül talál gazdára az ukrajnai árveréseken. Összehasonlításképpen: Nyugaton egy árverés már sikeresnek számít, ha értékesítik a tételek mintegy 60 százalékát.

A régiségkereskedés fejlődésének másik kerékkötője a régiségek viszonylag szűkös kínálatán túl, hogy az üzletág bizony igen tőkeigényes. A kezdők esetében jelentős összegeket emészt fel, hogy az árverési tételeket nemegyszer meg kell vásárolni, méghozzá úgy, hogy bizonytalan, mikor sikerül azokat értékesíteni. Azonban önmagukban még ezek az esetenként több százezer dollárra rúgó kiadások sem jelentenek garanciát a vállalkozás sikerére. Igen ritkák és nehezen megfizethetők ugyanis azok a magasan képzett, jó érzékkel megáldott szakemberek, akik képesek megóvni a céget a bóvlitól, s tévedhetetlenül kiválasztják az ócskaságok tengeréből az igazi értékeket, amelyeken ráadásul viszonylag rövid idő alatt és jelentős haszonnal lehet túladni.

Nem véletlen, hogy új vállalkozást viszonylag ritkán alapítanak ebben a szakmában. Gyakoribb, hogy a már tapasztalattal bíró kereskedőházak nyitnak leányvállalatokat a kecsegtetőnek tartott új piacokon. Sajátos elrettentő tanmeseként emlegetik bennfentes körökben annak a moszkvai befektetőnek az esetét, aki 30 millió dolláros tőkével, ám a nulláról indulva szeretett volna sikeres vállalkozást indítani ebben az üzletágban a 21. század hajnalán, ám látványosan belebukott a vállalkozásba. (Kárpátalja/podrobnosti.ua/Korreszpondent)