A Révész Imre Társaság kamaratárlata Munkácson

2006. március 17., 09:00 , 270. szám

Munkácson a KMKSZ Frunze utcai székházának nagytermében a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának kiállítását Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke nyitotta meg, aki felkérte Riskó György festőművészt, a RIT alelnökét, hogy mutassa be a megjelent nagyszámú érdeklődőnek művésztársait és a társaságot. Így a jelenlévők megtudhatták, hogy az 1990-ben alakult Révész Imre Társaság "olyan kárpátaljai művészeket tömörít, akik fontosnak tartották azt, hogy úgy is jelen legyenek vidékünk művészeti életében mint magyarok, magyar művészek. Azért fontos ez, mert mi, alkotók a különböző formanyelvek mellett figyelmet fordítottunk arra, hogy alkotásaink sugallják azt is: kárpátaljai magyar művészek vagyunk" - mondta a szónok. Majd beszélt a társaság kilenc kiállító tagjáról: Veres Ágotáról, Réthy Jánosról, Erfán Ferencről, Jankovics Máriáról, a nemrég elhunyt Veres Péterről, Tóth Lajosról, Őri Mihályról, Berecz Margitról és Kolozsvári Lászlóról, illetve a kiállított képekről. Felhívta a figyelmet a két-két képpel ugyancsak bemutatkozó vendégművészekre, az ungvári Kulin Ágnesre és a munkácsi Kopriva Attilára. Szó volt arról is, hogy mára sikerült elismertetni a társaságot mind az anyaországban, mind Ukrajnában, jó kapcsolatokat ápolnak a magyarországi és ukrán képzőművészekkel is, nagy sikerű kiállításokat szerveztek Budapesttől Hannoverig, Beregszásztól Kijevig. A munkácsi kiállítás április 9-ig tekinthető meg.