Vizsgálóbíró elé állítottak egy szerbiai rendőrt

2006. március 31., 10:00 , 272. szám

A szerbiai belügyi szervek bűnvádi feljelentéssel vizsgálóbíró elé állítottak egy nagykikindai rendőrt, akivel szemben fennáll az alapos gyanú, hogy súlyos testi sértést okozott a rendőrségi fogdában egy magyar fiatalembernek.

Erről a szerbiai belügyminisztérium tájékoztatott, emlékeztetve arra, hogy a kikindai rendőrségen történt eset miatt felfüggesztettek munkaköréből 12 felelős rendőri tisztségviselőt, közöttük a helyi belügyi titkárság parancsnokát is.

A kikindai eset március 15-én késő éjszaka történt a román határhoz közeli bánáti városban. A magyar férfi négy társával együtt részegen hangoskodott egy buszmegállóban, majd szóváltásba keveredett a környékbeli romákkal. A rendőrség közrend megsértése miatt előállította a hangoskodókat, kettejüket – a magyar fiatalembert és egyik társát – rendőrségi fogdába zárták.

Másnap a magyar férfi hasi fájdalmakra panaszkodott. Kiderült, hogy súlyosan károsodott a lépe, belső vérzése volt, ezért a kórházban kioperálták a lépét. A sértett nagyanyja közölte az MTI-vel: unokája azt mondta neki, hogy a kikindai rendőrségen összeverték, eszméletét vesztette, de az eset mögött nem kell magyarellenességet keresni. A sértett fivére közölte, hogy beperli a kegyetlenkedő rendőröket. (MTI)