Koalíciós számtan

Még nem tették közzé a parlamenti választások hivatalos végeredményét, de máris levonhatók bizonyos következtetések a történtekről. Annál is inkább indokolt a korai mérlegvonás, mivel az érintett pártok sem várták meg a szavazatok összeszámlálásának befejezését, hanem azonnal hozzákezdtek a koalíciós tárgyalásokhoz.

A választásokkal kapcsolatos első számú megfigyelésnek a szakértők azt tartják, hogy az ukrán szavazók kitartottak a tavalyi narancsos forradalom eszméi mellett, s bár a legtöbb szavazatot az elnökválasztás vesztese, Viktor Janukovics vezette Régiók Pártja gyűjtötte be (32,12 %), a narancsos forradalom pártjai közül a Mi Ukrajnánk és Julija Timosenko Blokkja együttesen több voksot kapott (22,27, illetve 13,94 százalék). Tegyük hozzá mindjárt, hogy ezáltal sajnos az ország középső-nyugati, illetve oroszok által sűrűn lakott keleti-déli régióinak megosztottsága is állandósulni látszik.

A második számú megfigyelés Julija Timosenko Blokkjának (BJuT) hirtelen megugrott népszerűsége nem sokkal a szavazás napja előtt, amit jeleztek ugyan a szociológusok, de csak kevesen vettek igazán komolyan a vetélytársak közül. Timosenko sikerét munkabírásának és hatékonyságának tulajdonítják, amihez azonban hozzájárultak vetélytársainak hibái is. A többi volt narancsos párt, mindenekelőtt a Mi Ukrajnánk és a Pora PRP azt hitték ugyanis, hogy a közvélemény naprakészen követi a Viktor Juscsenko elnököt hatalomra segítő politikai szövetségen belül az elmúlt évben kirobbant konfliktusokat, azonban csalódniuk kellett. Miközben Timosenko a demokratikus erők összetartását szorgalmazva ostorozta a Janukovics-párti kék-fehéreket, s ezzel folyamatosan növelte népszerűségét, volt szövetségesei időről időre nekitámadtak az exkormányfőnek, ahelyett, hogy a közös ellenfélre koncentráltak volna. Ezek után a szavazók, akik a mostanit jobbára az elnökválasztási kampány folytatásaként fogták fel, automatikusan Julija Timosenko felé fordultak, hiszen ő képviselte a legerőteljesebben és a legkövetkezetesebben a narancsos eszméket.

Az sem mellékes, hogy a kormányból szinte száműzött Timosenko félig-meddig ellenzékiként csinálhatta végig a kampányt, ami általában ugyancsak bizonyos előnyt jelent.

Végül, de nem utolsó sorban, a Timosenko-párt sikerének záloga maga Julija Timosenko karizmatikus személyisége volt. Varázsának hatását csak fokozta, hogy a Mi Ukrajnánknak nem volt hasonló kaliberű frontembere, miután Viktor Juscsenko államfő igyekezett felülemelkedni a pártcsatározásokon.

Narancsos koalíció kontra nagykoalíció

Ami a továbbiakat illeti, a szakemberek az események alakulásának két lehetséges forgatókönyvét valószínűsítik.

Az első, s egyben legvalószínűbb, leglogikusabb lehetőség, hogy a Viktor Juscsenkót győzelemre segítő, s most a parlamentbe jutott politikai erők, azaz a BJuT, a Mi Ukrajnánk és végül az Ukrán Szocialista Párt a maga 5,67 százaléknyi szavazatával ismét összefognak, azaz koalíciót alkotnak, s így kormányt alakíthatnak. Ez lenne a logikus lépés a választók szemében is, hiszen a megkezdett demokratikus átalakítások folytatásának szándékát jelezné. Ugyanakkor az elmúlt esztendő során többször tapasztalhattuk, hogy milyen mélyek az ellentétek a narancsos táboron belül, mindenekelőtt a BJuT és a Mi Ukrajnánk között, koalíciójuk tehát feltehetően ugyancsak ingatag lenne. A legtöbb elemző nem is jósol hosszú életet egy ilyen szövetségnek, annál is inkább, mivel előfordulhat, hogy a potenciális kormányfő, Julija Timosenko indulni szándékozik a 2009-es elnökválasztáson, s így már jóval korábban kampányba kezd majd.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a keleti-déli országrész oroszajkú lakossága az elnökválasztási vereség után újabb frusztráló kudarcként élné meg, ha nem az általuk támogatott Régiók Pártja alakítana kormányt. Ez tovább mélyítheti az ország két része közötti ellentéteket, szeparatista érzelmeket kelthet, destruktív magatartásra ösztönözheti a Régiók Pártját, olyan újabb konfliktusokat generálhat a szomszédos Oroszországgal, mint amilyen az olajválság, vagy éppen a gázárvita volt tavaly.

A második lehetséges forgatókönyv egy nagykoalíció létrehozását vetíti előre a Régiók Pártja és a Mi Ukrajnánk között. A szavazók nagyobbik hányada kizárja ennek a megoldásnak a lehetőségét, hiszen tisztában vannak vele, hogy egy ilyen lépéssel a Mi Ukrajnánk elveszítené hitelét a narancsos szavazótábor körében, s így esélyei az elkövetkező választásokon szinte a nullával válnának egyenlővé. Ugyanakkor több elemző rámutat, hogy a második forgatókönyv megvalósulása esetén minden bizonnyal nem lenne annyira érzékelhető a Mi Ukrajnánk mostani gyengécske választási szereplése, mintha Timosenkóékkal alkotnának koalíciót, amikor is koalíciós partnereik valószínűleg folyamatosan emlékeztetnék a Juscsenko-pártot arra, melyikük hány szavazatot szerzett március 26-án. Legalább ennyire fontos lehet, hogy a Mi Ukrajnánk vállalkozói rétege, illetve a pártapparátus azon része, amely néhány hónappal ezelőtt összerúgta a port Timosenko csapatával, most úgy érezheti, hogy a Régiók Pártjával való összefogás esetén elkerülheti a visszavágást a BJuT részéről. A megfigyelők egyébként rámutatnak, hogy a politikai nézeteiket tekintve oly különböző két párt számára legfeljebb a pártelitek, s a pártokhoz kötődő gazdasági elitek egybevágó érdekei szolgálhatnak olyan közös platformul, amely megalapozhat egy efféle nagykoalíciót. Ennek pedig, mint mondják, "oligarchikus íze" van, ami aligha lehet kedvező az oligarcháktól éppen hogy szabadulni igyekvő Ukrajna számára.

Végül ami a szocialistákat illeti, ők adott esetben a nagykoalícióba is "beleillenek", mondják a hozzáértők, amennyiben jelenlétükkel tompíthatják a szavazókban a Mi Ukrajnánknak a Régiók Pártjával való szövetkezéséből fakadó azon természetes érzést, miszerint Juscsenko pártja elárulta volna a narancsos eszméket. Igaz, teszik hozzá, a narancsos koalícióban nagyobb árat alkudhatnának ki részvételükért Olekszandr Morozék, hiszen majdhogynem a mérleg nyelvének szerepét játszhatnák a parlamentben. (Kárpátalja/pravda.com.ua/podrobnosti.ua)