Bemutatkozott az Együtt

2006. április 21., 10:00, 275. szám

A Rákóczi-főiskola költészet napi rendezvénysorozatának keretében bemutatkozott az Együtt című irodalmi folyóirat is. A döntően a főiskola diákjaiból és tanáraiból verbuválódott közönségnek a főszerkesztő, Nagy Zoltán Mihály, a szerkesztőbizottság elnöke, Vári Fábián László, illetve a szerkesztőbizottság egyik tagja, Penckófer János költő, író és irodalomtörténész mutatta be a kiadványt. A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirata 2002-től évente négyszer jelenik meg. A szerkesztők elmondták, küldetésüknek tekintik, hogy bemutassák vidékünk szülötteinek igényes költői és prózai alkotásait, s felfedezzék az ifjú tehetségeket, teret biztosítanak nekik a publikálásra. A folyóirat szerzői között a mai kárpátaljai magyar irodalom ismert alkotóinak túlnyomó többsége megtalálható, tehát az olvasó átfogó képet kaphat kortárs irodalmunkról. Tervezik a lap színesítését egy néprajzi és egy nyelvápoló rovattal, amihez szerzőket keresnek, illetve szeretnének elindítani egy olyan Fórum névre keresztelt rovatot is, amelyben "nem napi politizálás szintjén íródott politikai tartalmú elemzéseket adnak majd közre". Az idei évtől megújult a folyóirat borítójának grafikája és színe, az első számot például a nemrég Kárpátalján járt Orosz István, ismert magyarországi grafikusművész illusztrálta.

dózsa