Szépirodalmi pályázat eredményhirdetése

2006. április 21., 10:00 , 275. szám

Április 13-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Győr termében hirdették ki annak a szépirodalmi pályázatnak az eredményét, melyet a főiskola Filológiai Tanszékének és a főiskola Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) szervezésében a magyar költészet napja tiszteletére szerveztek.

Az ifjú tehetségeket és az érdeklődőket dr. Beregszászi Anikó főiskolai tanár, a pályázat gondozója és koordinátora üdvözölte, aki beszédében elmondta: örömteli, hogy a tavalyi évhez hasonlóan most is szép számban érkeztek pályamunkák - összesen 44 - lírai és prózai kategóriákban, melyek csak egyet bizonyítanak: vannak a főiskolán tehetségek, s van alkotói kedv és érdeklődés az irodalom iránt. A pályamunkák jeligével kerültek a zsűri elé, melynek elnöke Vári Fábián László József Attila-díjas költő volt, tagjai pedig a filológiai tanszékről dr. Kész Margit, dr. Brenzovics Marianna és dr. Csernicskó István, valamint a HÖK képviseletében Bimba Irén. Vári Fábián László beszédében elmondta: "Az írás elsőre sohasem könnyű, főleg ha nem szokványosan, hanem eredeti módon akarjuk kifejezni magunkat, gondolatainkat. Amikor eredeti alkotásokon dolgozunk, megszűnnek a szokványos kötöttségek. Az ilyen írásoknál azonban egy törvény van: az eredetiség törvénye." A zsűri elemzése után borítékbontásra került sor, melyben a jeligés alkotók személyes adatai lapultak, melyek alapján kihirdették a helyezéseket. A prózai kategória helyezettjei:1. Molnár Ferenc, 2. Bátyi Szilvia, 3. Ráti Szilvia, 4. Lengyel Vanda. A lírai kategória helyezettjei: 1. Szilágyi Sándor, 2. Ráti Szilvia, megosztott 3. helyezést ért el Solymos Tünde és Bátyi Szilvia, 4. Molnár Krisztina. Az első három helyezett könyvjutalmat, oklevelet, a hallgatói önkormányzat pénzjutalmát, a negyedik helyezettek pedig könyvjutalmat kaptak. A győztes pályaműveket közreadják a HÖK-újság irodalmi különszámában.

F. Zs.