A volt román államfő tűnjön el a közéletből

2006. április 21., 10:00 , 275. szám

Ion Iliescunak a román Szociáldemokrata Pártból (PSD) való azonnali kizárását, valamint a közéletből való végérvényes eltávolítását követelik a romániai forradalmárszövetségek tagjai.

A forradalmárok szerint elsősorban a volt államfőt terheli a felelősség, hogy ma sem tudni a teljes igazságot az 1100 halálos áldozatot és mintegy négyezer sebesültet követelő 1989-es eseményekről. A PSD székházából távozókat és a gépkocsikat leköpködő, kővel dobáló tüntetők az országot tíz éven keresztül vezető politikust gyilkosnak és tolvajnak tituláló transzparenseket emeltek a magasba, heten pedig éhségsztrájkot hirdettek.

Ion Iliescut különben márciusban fosztották meg a tiszteletbeli elnöki tisztségtől a hazai forradalmárszervezetek, miután a bukaresti katonai ügyészség vádat emelt ellene az 1989-es forradalom, valamint a kilencvenes évek bányászjárásai ügyében zajló perben. Ezekben többek között népirtással, emberöléssel, háborús propagandával, embertelen bánásmóddal, rongálással vádolják a szociáldemokrata szenátort. (Szabadság/mno.hu)