Csizmár Béla lett a Beregszászi Járási Tanács elnöke

Megalakult a Beregszászi i Járási Tanács

2006. április 28., 10:00 , 276. szám

Csizmár Bélát, a KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt képviselőjét választották döntő többséggel a tanács elnökévé a Beregszászi Járási Tanács szerdai alakuló ülésén. A tanács két alelnöke Petruska István (Mi Ukrajnánk), illetve Braun Béla (UMDP) lettek.

Az ülés mintegy húszperces késéssel indult, miután a kilenc órai kezdési időre a képviselők egy jelentős része még hiányzott az ülésteremből. Mint kiderült, az UMDP, a Régiók Pártja és a Vidrodzsennya frakcióinak képviselői még ezekben az utolsón túli pillanatokban is tárgyalásokat folytattak arról, milyen feltételek mellett csatlakozhatnának a KMKSZ – UMP, a Mi Ukrajnánk és a BJuT által már korábban kialakított tanácsi többséghez, egyfajta nagykoalíciót hozva létre ily módon.

Miután fél tíz táján végre elhangozhatott az ukrán és a magyar himnusz, az ülést vezető Olekszandr Sztepovij, a territoriális választási bizottság elnöke tájékoztatta az egybegyűlteket a választások eredményéről és a választási bizottság tevékenységéről. A választási eredmények összegzéseként elhangzott, hogy az elkövetkező öt évben a KMKSZ – UMP 27, az UMDP 25, a Régiók Pártja és a Mi Ukrajnánk egyaránt 13-13, a BJuT 7 és a Vidrodzsennya 5 képviselője alkotja majd az összesen kilencvenfős testületet.

Miután a képviselők letették az esküt, sor kerülhetett a járási tanács elnökének megválasztására. Bálint András, a KMKSZ – UMP frakciójának helyettes vezetője Csizmár Bélát jelölte az elnöki posztra, s a jelölést – az előzőleg kimunkált megállapodásnak megfelelően – a tanács további öt frakciója is támogatta.

Kifejtve elképzeléseit a tanács előtt, Csizmár Béla rámutatott, hogy nehéz időszak elé néz a most megalakuló testület, hiszen lejárt az alaptalan ígérgetések időszaka, a képviselőknek felelősségteljes döntéseket kell meghozniuk a Beregszászi járás társadalmi és gazdasági fejlődésének biztosítása érdekében. A képviselő a legsürgetőbb feladatok között említette a járás bevételeinek növelését, az adófizetési fegyelem megszilárdítását, új munkahelyek teremtését, a munkavállalók továbbképzését, a befektetések ösztönzését, illetve ipari parkok kialakítását, az úthálózat állagának javítását. Csizmár Béla külön szólt beszédében a mezőgazdaságról, ezen belül is mindenekelőtt a kertészetről és szőlészetről, amely véleménye szerint a régió húzóágazata lehet, illetve nagy jelentőséget tulajdonított a természeti kincsek, elsősorban termálvizeink mind hatékonyabb kiaknázásának is. Végül a tanácsi munkát illetően Csizmár Béla az eddigieknél szorosabb együttműködést sürgetett a járási tanácsi képviselők, valamint a járási tanács és a községi tanácsok között, amelynek alapját a maga részéről az egyenességben és a becsületességben határozta meg.

Az új összetételű járási tanácsi testület első titkos szavazásán jól vizsgázott pártfegyelemből, amennyiben a képviselők 88 igen és 2 nem szavazattal bizalmat szavaztak a KMKSZ – UMP jelöltjének. Köszönetet mondva a személye iránt tanúsított egyöntetű bizalomért, s letéve a hivatali esküt, Csizmár Béla arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy valamennyiüknek közös a célja, s hogy nagy ügyeket csak összefogva lehet megoldani.

Végül az újdonsült tanácselnök javaslatára a képviselők ugyancsak titkos szavazással a Beregszászi Járási Tanács alelnökeivé választották a Mi Ukrajnánk pártszövetséget képviselő Petruska Istvánt, illetve Braun Bélát, az UMDP képviselőjét.

H. K.