Kárpát-medencei Bartók-vetélkedő

Kárpátalját a munkácsi csapat képviseli a budapesti döntőn

2006. április 28., 10:00 , 276. szám

Az " Elindultam szép hazámból..." címmel meghirdetett Kárpát-medencei ifjúsági zenei játéksorozat kárpátaljai elődöntőjét tartották április 22-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola dísztermében. A selejtezők 11 helyszínen március 3-28. között zajlottak, melyet négy elődöntő követett Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján. A helyi szervezők nevében dr. Orosz Ildikó KMPSZ-elnök köszöntötte a résztvevőket.

Kárpátaljáról 7 magyar iskola vett részt az alapjátékon, innen jutott a következő fordulóba a bátyúi, munkácsi és gáti csapat. A fiatalok hetekig tanultak a nagy megmérettetésre, a felkészüléshez a szervezők biztosították a szakkönyveket és a hozzájuk társított zenei anyagot. Az elődöntőbe három külföldi és három helyi csapatot vártak, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola azonban a verseny napján lemondta a részvételt. A Bátyúi Gyermek-zeneiskola és a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola mellett Burgenlandból a felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium, Magyarország képviseletében a debreceni Ady Endre Gimnázium és a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium vett részt a versengésben.

Illusztris játékvezetők moderálták a versenyt: Solymosi Tari Emőke zenetörténész, egyetemi tanár és Varga Károly nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Rádió Bartók adója főszerkesztőségének munkatársa. Az ugyancsak rangos szakmai zsűri elnöke Kovács Sándor zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt.

A mezőnyben a bátyúi zeneiskolások voltak a legfiatalabbak, akik derekasan helytálltak a versenyben. Az összesített pontszámok alapján a nyíregyházi gimnazisták végeztek az első helyen (felkészítő tanáruk Belinszky Etelka), valamint a munkácsi középiskolások is továbbjutottak a döntőbe (felkészítő tanáruk Vareha Valéria). Erre május 14-én Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány budavári székházában kerül sor, melyet közép-európai idő szerint 11.00 órai kezdettel élőben közvetít a Magyar Rádió Bartók adója.

P. ZS.