A magyar Szent Korona

Pap Gábor művészettörténész előadása

2006. május 5., 10:00 , 277. szám

A magyar királyi korona két részből áll: alsó része bizánci munka a 11. századból, felső része bizonytalan eredetű nyugati ötvösmű. Jelenlegi formáját valamikor a 12-13. században nyerte el - ezt olvashatjuk szinte mindenütt, ha a Szent Korona után érdeklődünk. Ezt, illetve sok más, a koronához kapcsolódó állítólagos tévhitet igyekszik cáfolni könyveiben és tanulmányaiban Pap Gábor művészettörténész, aki a közelmúltban Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán sok érdeklődőt vonzó előadást tartott.

Az ismert koronakutató mind funkciója, mind története szempontjából érdekes tényekre és összefüggésekre mutatott rá nemzeti ereklyénkkel kapcsolatban.

Pap Gábor elmondta, hogy a Szent Korona a koronázási jelvények (jogar, országalma, palást, kard) közül a legfontosabb, és ez művészettörténeti, közjogi és szakrális szempontból is igaz. Tehát a korábbi magyar közjog értelmében magyar királynak csak az tekinthető, akit a magyar Szent Koronával megkoronáztak.

A magyar korona - egyedüliként Európában - beavató korona. Ez azt jelenti, hogy a korábbi századokban kizárólag a koronázásra mint beavató szertartásra lehetett elővenni a ládájából. A ládát a koronaőrök saját maguk, saját pecsétükkel zárták le, és csak ők nyithatták fel a következő koronázáskor. A "Szent" jelzőt csak a magyar királyi koronával kapcsolatban használják, s az előadó szerint ennek a beavató szereppel van közvetlen kapcsolata. Mert szerinte a korona felépítéséből és anyagából adódóan olyan erők működtek a koronázásokon, amelyek ténylegesen átalakították a megkoronázandó személy adottságait a szertartás során.

Az előadás második részében arról volt szó, hogy a szakirodalomban 200-220 éve gyakorlatilag minden hivatalos kiadványban azt olvashatjuk, hogy két részből áll a magyar Szent Korona, és ez a két rész nem egy helyen keletkezett. Pap Gábor véleménye szerint semmiféle tényalapja nincsen ennek az állításnak

Az akadémiai álláspont képviselőinek egyik érve az, hogy az alsó abroncsrész más színű aranyból készült. Az előadó magyarázata szerint ez természetes, hisz más a vastagsága is, az abroncs hordozza ugyanis az egész építményt, emiatt ellenállónak kell lennie, nem hajolhat össze, ezért ezüsttel ötvözték. A felső rész nem hordoz nagy súlyt, hisz a kereszt is üreges, tehát azt tiszta aranyból készítették el, ennek megfelelően más a színe is. De ez önmagában még semmit sem bizonyítana. Egy dolog azonban bizonyosan kimondható: a felső puha, színaranyból készült részt külön nem lehetett koronaként használni, arra pedig semmilyen adat nincs, hogy ennek lett volna valaha is egy másik összetartó abroncsa.

A másik hivatalos érv, hogy a zománcképeken olvasható feliratok nyelve nem azonos: felül latin, alul pedig görög. Ebből kétszáz éve arra következtetnek a kutatók, hogy az alsó részt bizonyítottan bizánci császári műhelyben készítették, hisz ott beszéltek görögül, a felső részt pedig nyugaton, hisz ott volt hivatalos nyelv a latin. Pap Gábor szerint azonban a szakrális liturgiában kell keresni ennek a magyarázatát. A kétnyelvűség a legszentebb tartalmú egyházi eseményeknél kötelező volt, például templomszenteléskor vagy papszenteléskor. A görögöt a bölcsesség nyelvének, míg a latint a hataloménak tekintették, tehát a korona bárhol is készült volna, abban a korban minden bizonnyal mindkét nyelven kerültek volna rá feliratok.

1613-ból származik Révay Péter koronaőr részletes leírása a Szent Koronáról. Eszerint a hátsó oldalon Szűz Mária képe látható. Ma azon a helyen Dukász Mihály bizánci császár képe díszeleg, aki Szent István halála után, 1071-ben kezdett uralkodni. Emiatt sok önmagát szakértőnek tituláló történész szerint egészen bizonyos a korona bizánci eredete, amely csak a 12. században keletkezett, tehát ez nem lehetett Szent István fején. De ha a Dukász Mihály-képet valaki jobban megvizsgálja, láthatja, hogy nem illik bele a foglalatába, nagyobb, bizonyíthatóan utólag került a korona alsó részére, a mellette lévő másik két királyképpel együtt. Ez az átalakítás az előadó szerint II. József idejére tehető, aki 1784 és 1790 januárja között a bécsi kincstárban őriztette a Szent Koronát. Valószínűleg azóta van a három uralkodó képmása rajta, hisz csak ebben az időszakban nem őrizték azt koronaőrök.

Pap Gábor szerint a magyar Szent Korona nem két, hanem három, egységes egészt alkotó részből áll. A felső rész a kereszt, ennek az a szerepe, hogy a felső világgal teremtsen kapcsolatot. A második szint maga a koronatest. Ez önmagán belül két részből áll. Mindenütt, ahol háromszintű világkép megjelenítéséről van szó, a középső szint természetszerűleg két részből áll. Az alsó részt a függők alkotják. A koronatesten belül a tévesen latin koronának nevezett keresztpántok osztják el a kereszt által közvetített energiát a koponya négy területére. Egy magyar orvoscsoport igazolta, hogy a koronán lévő, szenteket ábrázoló zománcképek az agykéreg olyan tartományai fölé kerültek, amelyek az adott szentre leginkább jellemző tulajdonságokért felelősek. A 19 képből 16 esetben a megfelelés egyszerűen döbbenetes.

Pap Gábor az USA-ból való hazaszállítása után, 1978 óta folyamatosan vizsgálja és kutatja a Szent Koronát. Az általa elmondottak a mai hivatalos állásponttól merőben eltérő megvilágításba helyezik mind a korona, mind a magyar nemzet történetét.

B. Zs.