"Hiszünk a magyar nemzet felemelkedésében"

60 éves a munkácsi magyar középiskola

2006. május 19., 10:00 , 279. szám

Munkácson tiszteletteljes ünnepségsorozattal méltatták a helyi II. Rákóczi Ferenc Középiskola háború utáni megnyitásának 60. évfordulóját múlt szombaton. Az iskola udvarán felavatták a vezérlő fejedelem mellszobrát, a városi képtárban kiállítás nyílt három munkácsi képzőművész – a tanintézmény egykori végzőseinek – alkotásaiból, délután nagyszabású ünnepi koncertet adtak az iskola egykori, jelenlegi és leendő diákjai, pedagógusai.

Egy szoboravatás akkor maradandó, egy szobor akkor válik ércnél erősebb emlékké, ha van üzenete, ha valamely gondolatot továbbít. Ez fokozottan érvényes a Magyarországtól elcsatolt területek kisebbségi sorba kényszerített magyarságára. Fontos, hogy az ebben a szoborban tárgyiasult gondolat egyfajta találkozási pont legyen, egy olyan új távlat és magaslat szimbóluma, ahonnan jobban beláthatók az előttünk álló feladatok – emelte ki ünnepi beszédében Popovics Béla helytörténész, a munkácsi középiskola tanára.

Meleg szavakkal köszöntötte a jubiláló tanintézmény pedagógusait, valamint gratulált Matl Péternek, a Rákóczi-mellszobor alkotójának Vaszil Kobaly, a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Közoktatási Főosztályának vezetője. A Rákóczi Szövetség elnöksége, valamint Halzl József elnök nevében Ugron Gáspár, a Szövetség titkára köszöntötte az ünneplőket. Rámutatott: az elmúlt hetek keserű magyarországi politikai eseményei ellenére hinni kell abban, hogy van magyar jövő a Kárpát-medencében, hogy a magyar civil társadalom mindig együtt fog tudni működni, függetlenül attól, hogy mindehhez kap kormányzati segítséget, avagy nem.

II. Rákóczi Ferenc mellszobrát Vaszil Kobaly és Schink István, a munkácsi középiskola igazgatója leplezte le. Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke hálát adott Istennek mindazokért, akik közvetlenül a háború után mertek magyar iskolát kérni az akkori szovjethatalomtól. Mint mondta, a munkácsiak közös érdeme, hogy ez a középiskola hatvan éve hirdeti a magyar nemzeti múltból kapott csodálatos örökséget. A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye képviseletében Babály András munkácsi plébános Isten áldását kérte a felavatott emlékjelre, majd a 78. zsoltár szavaival arra intette a jelenlévőket, hogy ne felejtsék el Isten intelmeit, parancsait.

A jelenlévők koszorúkkal, virággal, nemzetiszín szalaggal tisztelegtek a nagyságos fejedelem emléke előtt. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a tanintézmény testvériskoláinak – Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola, Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Téglási II. Rákóczi Ferenc Általános és Művészeti Iskola – képviselői, Dabas Város Önkormányzatának küldöttsége, továbbá Kovács Miklós KMKSZ-elnök, dr. Orosz Ildikó KMPSZ-elnök, dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Gajdos Olga, a KMKSZ Munkácsi Szervezetének elnöke, Kristofori Olga, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója.

Az avatást követően a Munkácsi Képtárban három munkácsi festőművész: Angyalossy Sándor, Filkorn Jenő és Micska Zoltán vásznaiból, pasztellképeiből, grafikáiból nyílt közös kiállítás. A tárlatot dr. Kopriva Attila művészettörténész nyitotta meg, pár szóval bemutatva a művészek ars poeticáját. A képekben gyönyörködő közönség a munkácsi zenei tábor résztvevőiből alakult vonós kvartett kellemes muzsikáját is élvezhette, akik Budapestről érkeztek a jubileumi programsorozatra.

Az ünnepi koncert közönségét Schink István köszöntötte. Mint emlékeztetett: Munkácson 1944 őszén beszüntették a magyar nyelvű oktatást, ám a munkácsi polgárok bátor kiállásának köszönhetően 1945-ben sikerült újraindítani, mégpedig kevéssel azután, hogy ezerszámra hurcolták lágerekbe a magyar férfilakat, abban az időben, amikor üldözték az egyházakat. Az iskola jövőépítő célkitűzéseiről szólva az igazgató elmondta: a tanintézmény 42 pedagógusa, nevelője azon munkálkodik, hogy gyarapítsa az iskola 438 tanulója szellemi, lelki, erkölcsi és nemzeti értékeit, együttesen arra törekszenek, hogy ismét rangot jelentsen a II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjának lenni.

Az eseményt nagyszabású ünnepi koncert zárta az iskola egykori és jelenlegi tanárai, diákjai előadásában.

P. ZS.