Kárpátaljai várak: eladni vagy nem adni?

2006. május 26., 10:00 , 280. szám

Vidékünkön is nagy visszhangot váltott ki az az áprilisi kormányzati felvetés, miszerint az ukrajnai várak megőrzése és restaurálása végett esetleg célszerű volna azokat privatizálni, illetve hosszú lejáratú koncesszióba adni vállalkozóknak. Vidékünkön tíz várat illetve várromot tartanak nyilván, így érthető, hogy fokozottan érdekeltek vagyunk "várügyben". A kérdésről dr. Kobály Józsefet, a Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum régészeti osztályának vezetőjét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát kérdeztük, aki az elsők között tiltakozott az elképzelés ellen.

- A várak privatizációjának gondolata nem új keletű - mutat rá Kobály József. - Az építésügyi minisztérium még 2003-ban elfogadott egy olyan határozatot, amely utat nyitott a várak magánosításának. Még abban az esztendőben privatizálni szerették volna a nevickei várat, de a közvélemény tiltakozása miatt a terv végül meghiúsult. Időközben Kárpátalján hosszú távú műemlékvédelmi programot dolgoztak ki, amit idén januárban a megyei tanács el is fogadott. Ebben a programban természetesen a váraink is szerepelnek, s megvalósítására mintegy 25 millió hrivnyát irányoztak elő a különböző szintű költségvetésekből. Az állam és a helyi önkormányzatok részéről tehát megvan a szándék műemlékeink megóvására és közcélú hasznosítására. Némileg azonban felkorbácsolta a kedélyeket az az áprilisi elnöki felvetés, miszerint a műemlékek rekonstrukcióját, renoválását felgyorsíthatná a magántőke bevonása.

- Miért tartja elképzelhetetlennek a várak privatizációját vagy koncesszióba, bérbe adását?

- Műemlékként valamennyi kárpátaljai vár védelem alatt áll, a nemzeti kulturális örökség részét képezik. További ellenérv, hogy valamennyi várunk egyben régészeti lelőhelynek is számít, hiszen korábbi településekre, más régészeti objektumokra épültek rá, márpedig a törvények értelmében a régészeti örökséghez tartozó objektumokat sem privatizálni, sem bérbe adni nem lehet. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az ungvári és a munkácsi kivételével valamennyi várunk legalább a 16-17. század óta romokban áll, s részletes feljegyzések hiányában restaurálásuk lehetetlen. Ugyanakkor bárokat, éttermeket, egyéb vendéglátói, szórakoztatóipari, turisztikai létesítményeket kialakítani területükön mégsem lenne szerencsés, mert az állam ennél nemesebb célokra is felhasználhatná azokat, ha megtörténik a konzervációjuk, s bevonják őket a turizmus vérkeringésébe. Ebből egyaránt haszna származna a környező településeknek, a turisztikai vállalkozásoknak, az államnak, s nekünk, állampolgároknak is.

- A világon azonban nem ismeretlen fogalom a történelmi műemlékek privatizációja, kereskedelmi célú hasznosítása sem.

- Ismereteim szerint Magyarországon az elmúlt években mindössze néhány várat adtak magánkézbe, s ezekben az esetekben is szigorúan kikötötték, hogy csupán kulturális intézmények működhetnek bennük. Csehországban is az állam és az önkormányzatok kezében van a legjobban megőrzött várak többsége, s csak az 1945 előtti tulajdonosok reprivatizálhatták váraikat. Végül a nyugat-európai példák egyáltalán nem alkalmazhatók Kárpátaljára, hiszen ott évszázadok óta változatlan tulajdoni viszonyokról beszélhetünk, a váruraknak tehát jogukban áll akár értékesíteni is a családi örökséget. Ezzel szemben Kárpátalján végbement az államosítás, a kárpátaljai várak egykori tulajdonosai, például a Rákócziak, Dobók, Drugethek leszármazottai már nem élnek, azaz nem is kaphatják vissza a tulajdonukat. Ezt egyébként az ukrán törvények sem tennék lehetővé jelenleg. Ami pedig a várak hasznát illeti, két épségben megmaradt várunkban, azaz a munkácsiban és az ungváriban népszerű múzeumok működnek, melyekből az erkölcsi hasznon túl jelentős bevétele származik a fenntartónak, azaz az államnak. Évről évre növekszik a várakban a látogatók száma. Az ungvári múzeum erre a legjobb példa, ahol a turisták száma tavaly megközelítette a hatvanezret, a bevétel pedig mintegy 150 ezer hrivnya volt. Ebből is látszik, hogy várainknak mint kulturális központoknak igenis van jövője.

- Szakemberek szerint a várak lényegesen nagyobb turisztikai potenciált jelentenek, semhogy csupán múzeumokat működtessenek azokban...

- Nézzük, mit jelentene a privatizáció: mindenekelőtt éttermeket, bárokat, szállodákat, játéktermeket és egyéb szórakoztatóipari egységeket. Felmerültek már hasonló elképzelések az ungvári és a munkácsi várakon kívül a nevickei, a szerednyei, de még a huszti várral kapcsolatban is. Ezzel szemben én azt ajánlom, hogy szervezzünk váraink köré nagy közönséget vonzó kulturális eseményeket, amelyekben a lakosságon kívül minden, a turisztikában, vendéglátásban, szórakoztatásban, kereskedelemben érdekelt helyi vállalkozó érdekelt lehet. Csupán példaként említeném, hogy a nevickei vár nagyszerű helyszínül szolgálna egy középkori lovagi tornához, az ungvári várban máris vannak hagyományai a középkori zenét felelevenítő koncerteknek. A szerednyei vár esetében kézenfekvő, hogy a helyi híres borokhoz kapcsolódó rendezvények otthona lehet. A munkácsi vár jelenleg is felkapott kiránduló- és kiállítási hely, de emellett kis költséggel helyreállítható volna az ott egykor működött várbörtön egy része, ahol a vállalkozó kedvű turistáknak esetleg módjában állna belekóstolni például az 1848-as rabok életébe. Az Európában régóta oly népszerű kézműves vásárok, kulturális rendezvények helyszínei lehetnének a nagyszőlősi, a királyházi és a huszti romok is. A lényeg, hogy a különböző vendéglátó és kereskedelmi egységeket ne közvetlenül a várfalak között alakítsák ki. Távolról sem az egyedüli megoldás váraink megmentésére ugyanis - amint azt mostanság sokan sugallni igyekeznek -, hogy a történelmünk nagyjai által megszentelt falak között a legprimitívebb, s a köz számára a legkevesebb hasznot hajtó módon kereskedjünk. A mind jelentősebb állami hozzájárulás mellett természetesen törekedni kellene az alapítványi és egyéb európai uniós források kiaknázására is, ami természetesen nem kis munka, de meggyőződésem, hogy megérné a fáradságot.

-szcs-