"Törd meg a kenyered az éhezőkkel"

2006. június 2., 10:00 , 281. szám

E nemes gondolat jegyében került sor múlt vasárnap a munkácsi Szent Márton Székesegyházban arra a jótékonysági koncertre, melyet Majnek Antal megyéspüspök fővédnöksége alatt szerveztek azzal a céllal, hogy a hívek adományaiból a munkácsi szegények étkeztetését támogassák. A rendezvényen a négy történelmi egyház kórusa mellett magyarországi és helyi vendégkórusok is részt vettek.

A rendezvényt Babály András püspöki helynök nyitotta meg. Elsőként a jelen lévő kórusok előadásában Mozart gyönyörű Hallelujah-kánonja hangzott fel, majd a Szent Márton Székesegyház Gyermekkórusa lépett színre A jó pásztor kezdetű húsvéti introitussal (vezényelt Szvirida János). A Munkácsi Szent Márton Székesegyház kórusa Szvirida János vezetésével klasszikus szerzők egyházi műveit adta elő. A kórust ezt követően Babály András mutatta be, aki elmondta: az énekkar 1996-ban alakult, s ezen idő alatt rendszeresen vettek részt egyházi és ifjúsági alkalmakon, ünnepeken. Mostani előadásuk egyben búcsúkoncert is: átadják a stafétát a fiatalabb generációnak.

A rendezvényen meghívott vendégkórusként fellépett még a 2001-ben alakult munkácsi Éneklő szívek nevű német ifjúsági kórus (vezényelt Szvetlana Fencik), a Fazekas Sándor vezényelte Református Egyházi Kórus, a Görög Katolikus Egyház Kórusa (vezényelt Bilinec Olga), az Ukrán Pravoszláv Egyház Kórusa (vezényelt Berec Natália), valamint a budapesti Wekerle-telepi Szent József Kórus (vezényelt Kaposi Gergely).

F. Zs.