Megszüntetik a HTMH-t?

2006. június 16., 10:00 , 283. szám

Bár hivatalosan még nem erősítették meg, gyakorlatilag biztosra vehető a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) megszüntetése.

A baloldali kormány politikájával nyíltan szimpatizáló bukaresti Új Magyar Szó azt írja, a HTMH a Miniszterelnöki Hivatal főigazgatóságává alakul át Komlós Attila (a hivatal jelenlegi elnöke) vezetésével. A lap azt is tudni véli, hogy a MeH-ben a határon túli magyarok ügyével megbízott politikai államtitkár Gémesi Ferenc, a Külügyminisztérium eddigi helyettes államtitkára lesz.

A HTMH megszüntetése már Szilvásy György parlamenti bizottsági meghallgatásán is szóba került. Akkor a kancelláriaminiszter úgy érvelt, hogy az "átszervezés" nem jelenti a terület leértékelését, a kabinet csupán a döntés-előkészítésben és a döntéshozatalban is hatékonyabb akar lenni - írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, hogy Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli kérdésekkel foglalkozó bizottságának elnöke a kancelláriaminiszter meghallgatásán bírálta a HTMH tervezett megszüntetését. "Az a tény, hogy önálló kormányzati szerv foglalkozik a határon túli magyarok ügyeivel, rendkívül jelentős vívmánya volt a rendszerváltozásnak. E kérdésnek a MeH-en belüli szakállamtitkárság szintjére történő áthelyezése az ügy leértékelését jelenti, különösen azért, mert olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalának drasztikus leépítéssel kell szembesülnie. Ez a kettő együtt - a hivatal önállóságának mint országos hatáskörű hivatalnak a megszüntetése, valamint a tervezett leépítés - kifejezetten aggodalommal tölt el bennünket" - mondta a fideszes politikus.

Szabó Vilmos - aki a MeH politikai államtitkáraként korábban a határon túli magyarok ügyeiért is felelt - a lapnak elmondta, az új kormányban nem lesz tisztsége. A szocialista politikus ugyanakkor kerülte a választ a HTMH-t érintő tervezett intézkedésekkel kapcsolatban. ( mno.hu/Kárpátalja)