Bemutatkozik a Munkácsi Állami Agráripari College

Állatgyógyászképzés magyar nyelven is

2006. június 23., 10:00 , 284. szám

Hatvanéves múltra tekint vissza a nemrégóta Munkácsi Állami Agráripari College nevet viselő tanintézmény, melynek állatgyógyászati kara felvételt hirdetett magyar tannyelvű csoportjába a 2006-2007-es tanévre. Ennek kapcsán az alábbiakban Legeza Attila állatgyógyász, a magyar csoport osztályfőnöke beszélt az intézményről, a felvételizők számára itt kínálkozó lehetőségekről.

- 2006. március 2-ától számít college-nek az intézményünk, ezt megelőzően technikum volt. Ez a fokozat valahol a technikum és az egyetem között áll. 2000-től kezdődően öt évre kaptunk licenciát magyar csoport indítására, ebből hármat megvalósítottunk, kettő viszont nem sikerült, mert nem volt meg a csoport indításához szükséges 20 fő. Most öt fővel nőtt a keret, vagyis 25 magyar diákot vehetünk fel.

A 2006-2007-es tanévre ismét várjuk a magyar tannyelvű iskolák 9. osztályát elvégző diákok jelentkezését. Felvételi vizsga magyar nyelvből és biológiából van, az előbbiből tollbamondást írnak. A képzési idő 3 év 10 hónap. A magyar csoport diákjai az első évben mindent anyanyelvükön tanulnak, s ez alatt az idő alatt átveszik a 10-11. osztályos középiskolai anyagot, mely érettségi szintnek felel meg. Később már államnyelven tanulnak több reál és humán tantárgyat, de az általános és szaktantárgyak zömének oktatása magyar nyelven folyik. A tanárok magyar anyanyelvűek, így nincsenek nyelvi problémák, de bizonyos tantárgyakat nem lehet magyarul tanítani. A törvény szerint a tantárgyak 30 százalékát ukránul kell oktatni. Jövőre olyan speciális tantárgyakat is tervezünk bevezetni, mint az anatómia, kórbonctan, sebészet, belgyógyászat, klinikai diagnosztika, mikrobiológia stb. A sikeres vizsgát tevők megkapják a 11. osztályos képzést igazoló okiratot, és kapnak egy állatfelcseri (állatgyógyászsegéd) diplomát.

A diákok jól megalapozott elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek. A College rendelkezik egy ún. bázisgazdasággal a város területén, ahol 22 szarvasmarhán és majdnem 100 sertésen, lovon oktatjuk a hallgatóknak az imitált mesterséges megtermékenyítést. Azért imitálva, mert ezt a műveletet nem lehet szabályozás nélkül végezni. A hallgatók tanulhatnak ezen kívül B és C kategóriájú autóvezetést, valamint fizetett szakon számítógép-kezelői képzést is kapnak. Az oktatás ingyenes, kollégiumot, olcsó étkezést és állami ösztöndíjat biztosítunk, ez utóbbi összege a hallgató tanulmányi átlagától függ (átlagosan 108 hr).

Örömteli, hogy a legutóbb kibocsátott csoportunk 26 hallgatójából 18-an továbbtanulnak. Ebből hatan Lembergben, a többiek pedig a College területén a Lembergi Állatorvosi Akadémia és a Lembergi Mezőgazdasági Akadémia helybeli kirendeltségein, melyek keretében 18 fakultáson tudnak levelezőn tanulni.

Bár nagy lehetőségek vannak intézményünkben, mégis van néhány dolog, melyre támogatókat keresünk. Nagyon nagy szükségünk lenne magyar nyelvű könyvekre, osztályfelszerelésekre, ezért minden támogató felajánlását örömmel fogadjuk.

F. Zs.