Csak nyolcan írhatnak tollbamondást

2006. június 23., 10:00 , 284. szám

Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskolában a kérvényt benyújtó 28 végzősből 8 diák maradt, aki a kialakult körülmények ellenére is ragaszkodik ahhoz a lehetőséghez, hogy tollbamondást írhasson a június 21-én (lapzártánk után) ukrán nyelvből megtartandó érettségi vizsgán.

Árpa Péter iskolaigazgató lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az oktatási minisztérium által meghatározott kritériumok alapján és az Ungvári Városi Tanács oktatási osztályának döntése nyomán az általa vezetett oktatási intézményben tanuló diákok nem írhatnak tollbamondást, mivel jegyeik jók és közepesek, továbbá nem kizárólag magyar közegben élnek. Szerinte a diákok ezt tudomásul vették és a tollbamondást kérvényező 28 végzős közül csak 8-an döntöttek úgy, hogy a továbbiakban is ragaszkodnak a tollbamondáshoz. Ő, mint az intézmény vezetője az ügy orvoslása végett a városi oktatási osztályhoz fordult, ahonnan kiküldtek egy tanfelügyelőt, aki leszögezte, hogy a városi oktatási osztály döntése érvényes, ám annak a 8 diáknak az esetében, akik mégis ragaszkodnak a tollbamondáshoz, kivételt tesznek. Telefonos érdeklődésünkre Bohdan Kistulinec, a városi oktatási osztály osztályvezető-helyettese ugyancsak megerősítette azt, hogy szerinte az ő döntésük törvényes volt, ám kivételt tettek azoknak a diákoknak az esetében, akik nem voltak biztosak ukrán nyelvtudásukban. Arra a kérdésre válaszolva, miért volt szükség a kérvények átírására, az illetékes elmondta, hogy korábban 28 diák közös kérvényt nyújtott be, mely így érvénytelen, a kérvényt egyénileg kell mindenkinek benyújtania. A szülők elmondása szerint azonban minden diák személyesen nyújtott be kérvényt, melyeket elismervény fejében vett át az igazgató.

Egyes felháborodott szülők szerint az igazgató behívatta a gyermekeket és megpróbálta rábírni őket, hogy írják át a kérvényeket, melyekben a tollbamondás helyett a tartalomírást kérvényezik, arra hivatkozva, hogy az oktatásügy megnehezíti majd a tollbamondás körülményeit. Az igazgató cáfolja, hogy ez így történt volna és elmondta, hogy a 28 diák nagyobb része önszántából döntött a tartalomírás mellett, belátva, hogy a tollbamondás esetleg nehezebb lesz számukra. Árpa szerint egyébként az ukrán érettségi ügyét felfújja a sajtó, holott nem kellene vele foglalkoznia, ez az oktatási szaklapok szakavatott újságíróinak a dolga.

Baráth József