Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor

2006. július 14., 10:00 , 287. szám

A nagyszőlősi járási Salánkon a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Rákóczi Szövetség szervezésében július 10-18. között kerül sor a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótáborra - egyszerűbb nevén jurtatáborra -, melyen ez alkalommal is közel száz, történelmünk iránt érdeklődő gyermek és felnőtt vesz részt.

Az ünnepélyes tábornyitásra kedden került sor. Az összegyűlteket Kész Barnabás történelemtanár, a tábor vezetője köszöntötte, köztük dr. Orosz Ildikót, a KMPSZ elnökét, Oleg Ljubimovot, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökét, valamint helyettesét, Barta Józsefet, Deleny Vaszilt, a Nagyszőlősi Járási Tanügyi Osztály vezetőjét, a Megyei Közoktatási Főosztály képviseletében Ljubka Ljudmillát, valamint a Salánki Mikes Kelemen Középiskola igazgatóját, Cseresznye Máriát. Orosz Ildikó beszédében múltunk értékeinek fontosságáról szólt, rámutatva arra, ezek olyan gyökerek, melyek szülőföldünkhöz kötnek bennünket. Ezt követően a Szedlák István vezette békéscsabai íjászkör tagjai - kárpátaljai fiatalokkal kiegészülve -, bemutatták a honfoglalás és az Árpád-házi királyok korának harcászatát: az előre- és hátranyilazást, dárdahajítást és közelharcot. Kész Barnabás rövid előadást tartott a harcosok viseletéről, hiedelemvilágáról, valamint támadó- és védőfegyvereikről, köztük a reflex- és számszeríjról, szablyáról, melyek egykor legyőzhetetlenné tették őseinket. A továbbiakban kézműves-foglalkozásokra, a honfoglaló magyarok életéről szóló előadásra, este pedig közös tábortűzre került sor. A következő napokban is változatos a program várja a táborlakókat: lovaglás és íjászat, valamint olyan kézművesmesterségek - ötvösség, agyagozás, gyöngyfűzés, rajzolás, festés, fafaragás stb., - amelyek között mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A környező vidék megismerésére gyalogtúrákat szerveztek; őseink mindennapi életét történelmi előadásokon ismertették. Része még a programnak a sámán- és táltoszene - korabeli öltözetben és hangszerekkel előadva -, természetesen foci, ügyességi játékok, vetélkedők és tábortűz is.

Fischer Zsolt