Balazséri KRISZ-tábor

2006. július 28., 10:00 , 289. szám

Hétfőn nyitotta meg kapuit a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) idei harmadik nyári tábora a balazséri Béthel Központban. A KRISZ nyári táborait a 15 évesnél idősebb fiatalok számára szervezik.

A balazséri táborban idén egy héten át az élet olyan nehéz kérdéseit tárgyalják, mint a szenvedés, halál, a gonosz léte, miért szeressek, ha nem viszonozza senki? stb. Ugyanakkor betekintést kap a 88 résztvevő a nagy világvallások tanításaiba, a foglalkozásokat vezető lelkészekkel, hitoktatókkal és ifjúsági munkásokkal megbeszélik, hogy milyen megvilágításba helyezi a Szentírás a homoszexualitással, eutanáziával, halálbüntetéssel, abortusszal kapcsolatos kérdéseket - tudtuk meg a tábort vezető Szanyi György tiszteletes úrtól, a KRISZ alelnökétől.

A jellemformáló foglalkozások mellett a táborban szabadidő-programokra is sor kerül. A résztvevők öt csoportba szerveződve hozzákezdtek öt színdarab megírásához, amelyeknek kapcsolódniuk kell a megbeszélt témákhoz. A színdarabokat a csapatok csütörtök este mutatják be, utána fellép a KRISZ zenekar.

A közelmúltban véget ért aklihegyi ifjúsági táborban 120 résztvevő a "Ne paráználkodj!" parancsot vizsgálta és beszélte meg minden szempontból. A múlt héten Nagyberegen angol nyelvi tábort szervezett a KRISZ az Ír Presbiteriánus Egyházzal közösen, ahol a bibliai ismereteinek gyarapítása mellett angol nyelvtudását is gazdagíthatta a mintegy ötven résztvevő.

B. Zs.