Paprika- és paradicsomtermesztés

Hasznos tanácsok a Terra Deitől

2006. július 28., 10:00 , 289. szám

Múlt héten Nagydobronyban a mezőgazdasági szaktanácsadással foglalkozó Terra Dei Alapítvány a helyi református parókia épületében előadással egybekötött zöldségtermesztői bemutatót szervezett neves szakemberek részvételével, melyen az érdeklődőknek a település két legelterjedtebb haszonnövénye, a paprika és a paradicsom termesztése kapcsán adtak hasznos tanácsokat.

Őr Hidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke, a Terra Dei munkatársa Paprika termesztése hajtatásban címmel tartott kimerítő előadást, különös figyelmet szentelve az öntözésnek. Az előadás befejező részében a különböző kártevőkről és az ellenük való védekezésről esett szó.

Ezt követően Gál István, az említett alapítvány másik szaktanácsadója tartott előadást Hajtatott (fóliás) és támrendszeres paradicsom termesztése címmel. A paradicsomot megtámadó betegségek kapcsán elhangzott: a legfontosabb ezek megelőzése. Olyan körülményeket kell teremteni, melyek nem kedveznek a betegségek terjedésének.

Az előadások után zöldségbemutatóra került sor a település több portáján, ahol az érdeklődők megtekinthették a Mondeo F1, Bacchus F1, Kontrol, Berill és Pedro F1 nevű paradicsom-, és az Aristrocrata F1, Daras F1 és Torkal F1 paprikafajtákat.

-halász-