Tőkés László és Markó Béla egy asztalnál

XVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem

2006. július 28., 10:00 , 289. szám

Így is lehet - Egy másik Románia, egy másik Magyarország - ez volt a mottója az elmúlt héten a székelyföldi Tusnádfürdőn immár tizenhetedik alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek.

A rendezvénysorozat nyitónapján jelen volt többek között Németh Zsolt, a Fidesz-MPSZ képviselője, a Magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke, illetve Szabó Vilmos MSZP-s képviselő, az említett bizottság alelnöke.

Pluralizmus, összefogás, autonómia címmel eszmecserére is sor került a romániai magyar politikai paletta legkülönbözőbb pólusain álló közéleti szereplők között. Ennek keretében egy asztalhoz ült Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

A magyar-magyar kapcsolatrendszer helyzetéről folytatott kerekasztal-megbeszélésen részt vett Kern Imre, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ügyvezető alelnöke, Kelemen Hunor az RMDSZ parlamenti képviselője, valamint Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.

Mint minden esztendőben, a tábor legfontosabb mozzanata szombat délelőtt volt, amikor Orbán Viktor tartott előadást Egy másik Magyarország címmel. A politikus élesen bírálta a nagyobb magyar kormánypártot, amely szerinte a politikai hazugság hibájába esett, vagyis a választások előtt egészen mást ígért a társadalomnak, mint amit jelenleg tesz. A Fidesz elnöke a kormány nemzetpolitikáját is bírálta, elsősorban azért, mert felszámolta e nemzetpolitika legfőbb intézményeit. Márpedig a HTMH és a MÁÉRT a rendszerváltás szimbóluma volt a nemzetpolitikában - fogalmazott a politikus, aki szerint ezt a témát a mostani magyar kormány pártpolitikai kérdésként kezeli. A magyar külpolitikának nyilvánosan fel kell vállalnia a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit - mondta Orbán Viktor. (Kárpátalja/MTI)